Új rendőrőrsöt nyitottak Egerben

Csaknem 4,8 milliót költött az új egri felsővárosi rendőrőrs kialakítására a település önkormányzata - közölte a polgármesteri hivatal médiareferense, Zentai László pénteken.



Tömegverekedés tört ki egy somogyi faluban

Tömegverekedés tört ki a Somogy megyei Öreglakon. A fonyódi rendőrkapitányság felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.


Törvénysértésekre bukkantak az Antall József Alapítványnál

Számos törvénysértést tárt fel az Antall József Alapítvány gazdálkodásában az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzése. Kiderült, hogy 2010-ben és 2011-ben a pártalapítványi jelentéseket nem tették közzé, a beszámolókat nem a jogszabályok szerint készítették el. Az alapítvány céljaihoz nem köthető kiadásokat is elszámoltak és az ÁSZ korábbi intézkedési javaslatait sem hajtották végre.




Az MSZP-s kerekasztal az oktatással folytatja

Az MSZP által indított Szövetség a változásért elnevezésű kezdeményezés január végén oktatási kérdésekről tárgyal - közölte Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja pénteki sajtótájékoztatóján.


A hajléktalan, akitől ételt vesznek a kisnyugdíjasok

Sok idős asszony vásárol ételt egy hajléktalantól, aki a közeli boltból szerzi be a lejárt szavatosságú élelmiszereket. De van olyan, aki üvegezésből, vagy kéregetésből gyűjt pénzt. Előbbi napi ötszáznak örül, utóbbi szerencsés pillanata az volt, amikor két autó utasai egymásra licitáltak az osztogatásban, és 80 ezret adtak neki. Megnéztük, miből élnek a hajléktalanok az "úri negyedben".


Bayer-ügy: Farkas Flórián bontotta a vonalat

Farkas Flórián az atv.hu-nak azt nyilatkozta: biztosan megtartják a találkozót Bayer Zsolttal és a Magyar Hírlap főszerkesztőjével, de nem tudni, mikor. A találkozó halasztása csütörtökön derült ki.






Békemenetesek: Bayer "levadászása nem megengedhető"

Közleményben reagált Bayer Zsolt Magyar Hírlapban megjelent cigányozós cikkére a Békemenetet is szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, Csizmadia László. Többek között azt írja, Bayer "kiváló publicista, célzott levadászása nem megengedhető".



Tanárok nyugdíjazása: újabb szervezet tiltakozik

Nemzeti oktatási kerekasztal létrehozását kezdeményezi a Hálózat a Tanszabadságért (HAT) a szakmai döntések előkészítése érdekében - tette közzé a szervezet pénteken. A HAT azt is közölte, hogy támogatja a Gimnáziumok Országos Szövetségét (GOSZ) a pedagógusok nyugdíjazásának kérdésében.


A doni katasztrófára emlékezik a HM is

Megemlékezéssorozattal készül a Honvédelmi Minisztérium (HM) a doni katasztrófa, vagyis az 1943. január 12-én vívott csata 70. évfordulója alkalmából a hétvégén - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.


Hoffmann: "hiszem a kormány szavát"

Az oktatási államtitkár szerint korrigálni lehet a röghöz kötésről szóló rendeletet, de nem tartja valószínűnek, hogy államilag támogatott helyeket kapna az a 16 szak, ahol már eldőlt, csak tandíjas képzés lesz. Az iskolák államosítását továbbra is sikertörténetnek tartja, szerinte nincs káosz.



Schiffer az "Orbán utáni Magyarországról"

Schiffer András szerint az LMP szakítani akar azzal a negyedszázados politikával, amelyik a külföldi tőke és az olcsó, képzetlen hazai munkaerő házasságában látta Magyarország felemelkedésének zálogát.