MSZP: a rezsicsökkentés csak "szépségtapasz"

Az MSZP szerint a kormány rezsicsökkentő akciója csupán szépségtapasz a brutális megszorításokkal terhelt családok mindennapi megélhetési gondjaira, ráadásul komoly mellékhatásokkal is jár.


17 éves fiú késelt Szigethalmon szilveszter éjjel

Egy 17 éves fiatalembert gyanúsít a rendőrség azzal, hogy január 1-jén egy szigethalmi sörözőben életveszélyesen megsebesített késével egy embert. A másik, ugyancsak életveszélyes állapotban lévő sérült támadóját még keresik.


Jön a kétmilliós tandíj

Megjelent az első kötet, amely a diákoknak kapaszkodót nyújthat a kaotikus felvételi eljárásban. A 2013-as felvételi tájékoztatóban az egyetemek meghatározták kapacitásukat is, ami alapján akár 70 ezren is tanulhatnának ingyen, ám ez a kormány eredeti szándékával szembemegy, emiatt valószínűleg a kormány január végéig még pontosítja az eljárást. A tájékoztatóból kiderül, mennyi tandíjat kell fizetni majd a jogász- vagy a gazdasági képzéseken.




A VV elárulja, miért nem buktunk bele 2012-be

Egy ország békeidőben önmagától nagyon nehezen tud tönkremenni. A görögöknek is tíz év kellett hozzá, és Gyurcsány is csak akkor bukott meg, amikor már a világgazdaság helyzete is nagyon rosszra fordult. A Véleményvezér évértékelője.


Március 25-én dől el, ki költözhet Ócsára

Az arra jogosultak február 15-éig pályázhatnak arra, hogy bérlői legyenek az ócsai szociális lakópark egyik lakásának, a döntést március 25-én hozza meg az arra jogosult bizottság - az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.


Jogalkotási rekordot hozott 2012

Jogalkotási rekordot hozott az elmúlt év, 2012-ben minden eddiginél több kormányrendeletet és törvényt hirdettek ki - közölte a CompLex Kiadó.


Fideszes munkacsoport ellenőrzi majd, tényleg olcsóbb-e a rezsi

Munkacsoportot alakít a Fidesz parlamenti frakciója a január 1-jétől hatályos tízszázalékos gáz-, villamosenergia- és távhőárcsökkentés ellenőrzésére és nyomon követésére - közölte Rogán Antal frakcióvezető szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.


Szőcs Géza apja saját fiáról is jelentett

Közleményben írt édesapja egykori romániai titkosszolgálati tevékenységéről Szőcs Géza volt kulturális államtitkár, amiből többek között az is kiderül, hogy apja magáról Szőcsről is jelentett.


A kétharmadra és az utcára készülnek Bajnaiék

Az LMP és a 4K! nélkül kezdődtek meg a tárgyalások az Együtt 2014, az MSZP és a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció között. Az Együtt 2014 már elkészítette saját alkotmánytervezetét, amit Szigetvári Viktor alelnök szerint fel is tesznek az egyesület honlapjára, és erről szeretnének a szocialistákkal is tárgyalni. Amennyiben a kormány nem semmisíti meg a választási regisztrációt, a szervezet utcára viszi híveit.



Kitisztult a levegő az egész országban

Országszerte javult a levegő minősége szerdára. A szálló por miatt már sehol sem veszélyes, vagy egészségtelen a levegő, így Miskolcon megszüntették a szmogriadó tájékoztatási fokozatát.


Tréfás különszám: feljelent az MSZP, magyarázkodik a polgármester

Az MSZP feljelentést tesz az oroszlányi helyi újságban megjelent cikk miatt, amelyben az elmúlt időszakban fagyhalált szenvedett embereken viccelődnek. A város fideszes polgármestere szerint nyilvánvaló, hogy tréfás, szórakoztató különszámról van szó, ugyanakkor elnézést kért azoktól, akiket a cikkel megbántottak.



Semjén: őrültek és ügynökök nem kaphatnak állampolgárságot

Az elmúlt két évben 370 ezren kérték a magyar állampolgárságot, az elutasítások száma kevesebb mint másfél százalék – ezt mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerdán az MTI-nek. Semjén Zsolt szerint idén hangsúlyozottan fordulnak majd a nyugati magyarság felé.


Navracsics: fél évszázada nem történt ilyen reform

Bő fél évszázad legmélyebb és legátfogóbb reformja teljesedik ki Magyarországon a január elsejével újraindult járási rendszer kialakításával - jelentette ki Navracsics Tibor szerdán Zalaegerszegen, a zalaegerszegi járási hivatal megnyitása alkalmából.


Új alpolgármestere van Gödöllőnek

A Gödöllői Lokálpatrióta Klub (GLK) színeiben eddig képviselőként dolgozó Pecze Dánielt választotta meg alpolgármesternek szerdai rendkívüli ülésén a helyi képviselő-testület, miután Fábián Zsolt (GLK) lemondott posztjáról - közölte a polgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója a döntést követően az MTI-vel.


Megszűntek a budapesti detoxikálók

Január 1-től megszűnt a főváros két detoxikálója, ezentúl a sürgősségi osztályokra viszik az alkoholmérgezetteket. A változás Zacher Gábor toxikológus szerint jobb ellátást jelenthet majd a pácienseknek.