Schiffer elárulta, milyen feltétellel tárgyalnának Bajnaiékkal

Az LMP feltételhez köti, hogy tárgyalóasztalhoz ül-e a szocialistákkal, vagy Bajnai Gordonnal - mondta az InfoRádióban az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője. Schiffer András szerint az LMP tudni szeretné, mit gondolnak most az egykori kormányzati intézkedésekről, hiszen "mégiscsak velük szemben alakult meg egykor az LMP".




Késsel támadtak a házaspárra saját otthonában

24 órán belül elfogta a rendőrség azt a három rablót, akik szerdán hajnalban, saját otthonában támadtak rá egy szegedi házaspárra, majd a késsel megszurkálták a férfit, és értékeiket követelték.




Törvényt módosít a Fidesz a zsidózó Gyöngyösi miatt

Az Országgyűlésről szóló törvény módosítását kezdeményezi a Fidesz, hogy bővítsék az Országgyűlés tekintélyét sértő felszólalások ellen kiszabható szankciók lehetőségét - jelentette be Gulyás Gergely fideszes képviselő a Házbizottság csütörtöki ülése után, amit az LMP kezdeményezésére hívtak össze.


Schiffer Bajnaiékról: "az elmúlt ciklusok panoptikumi figurái"

"Nem hiszem, hogy be kellene következnie az LMP szakadásának" - mondta Schiffer András, az LMP új frakcióvezetője a Heti Válasznak adott interjújában. Mint mondta, ettől függetlenül a testületi döntésekhez mindenkinek tartania kell magát, ugyanis a pártpolitikában elkerülhetetlen, hogy van, aki kisebbségbe kerül a véleményével, de amíg a párt tagjaként politizál, lojálisnak kell lennie a közösségi döntéshez.


Decemberben máshogy jár a BKV

A decemberi hétvégéken a munkanap-áthelyezések és az ünnepek közeledtével megnövekvő forgalom miatt hétvégenként a megszokottnál sűrűbb menetrend szerint közlekednek a budapesti közösségi közlekedés járatai. A munkanap-áthelyezés miatt a parkolás rendje is megváltozik.


VV: Mesterházy csőbe húzza Bajnait?

Az MSZP elnöke inkább lenne nagy kakas egy kis szemétdombon, mint egy kis kakas a nagyobb kupacon. Az Együtt 2014-ben riválist lát és megpróbálja ellehetetleníteni - írja a Véleményvezér blog.



Magyar baltás támadót kaptak el Kanadában

Elfogtak Torontóban egy magyar férfit, akit egy tavaly novemberi magyarországi baltás támadással gyanúsítanak - számolt be a kanadai sajtó a rendőrség közleménye alapján.



Nagykátai ikrek irányították a milliárdos piramisjátékot

Legalább 4-4,5 milliárd forintot gyűjtöttek az ügy károsultjai által beazonosított "brókerek" másfél év alatt egy nagykátai kötődésű ikerpár által irányított budapesti központú "befektetésgyűjtő szervezetnek" - írta a csütörtöki Népszabadság. Az ügy több kulcsfigurája már külföldre szökött, két embert elfogott a rendőrség.



Felújítják, átalakítják a CEU-t

A budapesti Közép-európai Egyetemet (CEU) 2013 végétől átalakítják: felújítják, illetve beépítik belvárosi campusát, átköltöztetik a jelenleg Budán működő részlegeket, valamint új egységként létrehozzák a közpolitikai iskolát - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.



Győri telekügy: már épül az út az offshore-lovagok földje mellett

A győriek fizetik egy olyan ingatlan mellett álló földút aszfaltozását és közművesítését, amelynek nagy részét az önkormányzat ügyvédjének segítségével szerezte meg egy offshore-hátterű cég és aztán jelentős haszonnal adta tovább. Szinte biztos, hogy ott épül majd fel az Audi logisztikai központja. A városháza a 175 millió forintos útfelújítását részben lakossági érdekkel magyarázza, pedig alig van rajta forgalom.


Tovább szolgálhatnak az MH helikopterei

A Magyar Honvédség (MH) meglévő, szovjet-orosz helikoptereinek 2014 végéig történő fenntartására szóló keretszerződésre kért ajánlatokat a Honvédelmi Minisztérium (HM) - írja a Magyar Nemzet.