Kósa: "senki nem nyitotta rá a pedagógusra az ajtót"

Kósa Lajos szerint az oktatási intézményrendszer átalakításának "eminensen az a szándéka", hogy az oktatás jobb legyen. A Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke, Debrecen fideszes polgármestere erről a hajdú-bihari tankerületi igazgatók bemutatkozó sajtótájékoztatóján beszélt.





Tavaly óta volt betöltetlen ez az államtitkári poszt

Vályi-Nagy Vilmos csütörtöktől a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára. Az okleveles közgazdász és üzemgazdász szakember eddig a területért felelős helyettes államtitkárként dolgozott a tárcánál.



Kifakadt a szegedi polgármester

A szegedi polgármester szerint az állam 100 milliárd forinttal többet vesz el a települési önkormányzatoktól, mint amennyi feladatot átvesz, továbbá a feladatátvállalás miatt a települések elveszítik hitelfedezetüket, így a Fidesz nem megmenti, hanem felszámolja az önkormányzatiságot.



Elütöttek egy biciklist Mezőfalvánál

Halálra gázoltak egy kerékpárost Mezőfalva külterületén, a baleseti helyszínelés miatt teljesen lezárták a 8219-es utat - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.


Az élet diktálta Hoffmannék újabb nyelvvizsgatervét?

Hoffmann Rózsa nyilvánosságra hozta csütörtök este terveit, amely szerint az eddigi három helyett, négyszintű nyelvizsgarendszer bevezetését szorgalmazza. Kérdéses, mennyire veheti hasznát a jövőben egy szakmunkás annak a nyelvvizsgának, ami még az alapfokú nyelvtudásnál is gyengébb szintet igazol, mint az az oktatási kormányzat terveiben szerepel. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökhelyettese szerint nehéz magasabb szintet elvárni egy mai szakiskolástól, a semminél pedig az A2-es is jobb.


Haraszti: posztszovjet típusú lett a magyar médiarendszer

Magyarországon az elmúlt időszakban egy posztszovjet típusú hármas médiarendszer alakult ki, amelynek részei az állami befolyás alatt álló televíziók és rádiók, az eltűnőben lévő nyomtatott sajtó, valamint a szabad online - mondta Haraszti Miklós emberjogi aktivista, volt SZDSZ-es politikus a magyarországi médiahelyzetről szóló budapesti konferencia csütörtöki nyitónapján.




Lázár városában már tárgyalnak az adósságról

Az országban először Hódmezővásárhelyen kezdődtek el az önkormányzati adósságok állami átvételével kapcsolatos egyeztetések. Matolcsy György szerint az adósságátvétel 1956 települést érint majd, átvállalás 620 milliárd forintot tesz majd ki.



Drágább lesz az élet januártól Kaposváron

Nő a kommunális adó, a lakbér, az építményadó és a parkolás díja januártól Kaposváron, a tömegközlekedés is drágább lesz. A város közgyűlése csütörtökön döntött így. Szita Károly polgármester szerint Kaposvár továbbra is a legolcsóbb városok egyike marad a közszolgáltatási díjak tekintetében.


Médiatanács: „közös jogállami utat” keresnek a Klubrádió ügyében

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szerint nem felel meg a valóságnak, hogy a Klubrádió a használatában lévő 95,3 MHz-es budapesti frekvencia ügyében három jogerős ítélet birtokában van. A hatóság közölte: a "közös jogállami utat" keresik az ügyben. A médiatanács blogján teszi közzé az üggyel kapcsolatos dokumentumokat – így reagált a hatóság szóvivői irodája ezt a rádió vezetőinek sajtótájékoztatója után.