Bajnai: értem én az önök szándékait

Bajnai Gordon volt miniszterelnököt és Veres János korábbi pénzügyminisztert hallgatta meg szerdai ülésén a Malév és a Budapest Airport Zrt. privatizációját, valamint a légitársaság fizetésképtelenségének okait vizsgáló parlamenti bizottság, amelyen a Hajdú-Bét csődjéről is kérdezték a volt kormányfőt, aki azt mondta, érti, hogy politikai szerepe miatt akarják lejáratni.


Droghálózat bukott le Mezőkövesden

A rendőrség egy kisebb kábítószer-hálózatot derített fel Mezőkövesden, hét ember ellen indítottak eljárást kábítószerrel való visszaélés vétségének megalapozott gyanúja miatt - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.


Biztosan megszűnt Biszku Béla házi őrizete

A Fővárosi Törvényszék szerdán kézbesített végzésével elutasította az ügyészség fellebbezését, és helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság október 18-ai, Biszku Béla egykori belügyminiszter házi őrizetét megszüntető végzését - tájékoztatta Magyar Gábor ügyvéd szerdán az MTI-t.


Századvég: a radikálisok jobban szeretik Bajnait, mint Orbánt

A Századvég legfrissebb felmérése szerint nincs érdemi átjárás a Fidesz és a Jobbik választói tömbjei között. A november elején készített közvélemény-kutatás szerint Bajnai Gordon volt miniszterelnök elutasítottsága a radikálisok között alacsonyabb, mint Orbán Viktor kormányfőé.



Francia Polinéziában küzd fiáért egy magyar nő

Három és fél éves, kettős, francia-magyar állampolgárságú fiáért harcol egy 34 éves magyar nő Francia Polinéziában. A gyermekelhelyezési ügy fellebbezési tárgyalása jövő héten lesz - erről a nő családja számolt be szerdán sajtótájékoztatón.




A Klubrádió tönkreveri a bíróságon a Médiatanácsot

A bíróság szerdán első fokon újra kimondta, hogy a Klubrádió nyerte el a 92,9-es közösségi, tehát ingyenes frekvenciát - számolt be honlapján a rádió. Ebben a perben már három jogerős döntés született, de azt a Médiatanács nem hajtja végre - értékelt a döntés után a rádióállomás elnök-vezérigazgatója. A Médiatanács szerint megszegnék a médiatörvényt, ha szerződnének a Klubrádióval.


Az óvodákhoz is hozzányúlna a kormány

Az óvodai alapprogram módosítását tervezi a kormány. A javaslat kiemeli az óvodai nevelés hátránycsökkentő szerepét, és rögzíti a kiemelt figyelmet igénylő gyermekek fejlődését támogató kereteket.


Vádat emeltek egy nyíregyházi bíró ellen korrupció miatt

Hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán vádat emelt egy felszámolási ügyekben eljáró nyíregyházi törvényszéki bíróval szemben - közölte Keresztes Imre főügyész az MTI-vel.




Bajnaiék volt Fidesz-közeli értelmiségiekkel is próbálnak kapcsolatot ápolni

Kónya Péter, a Szolidaritás elnöke az atv.hu-nak nyilatkozva nem zárta ki, hogy egyszer a Demokratikus Koalíció is az Együtt 2014 szövetség részese lesz. A rezsimváltáshoz szerinte kétharmados győzelem kellene. Azt is kifejtette, hogy próbálnak volt Fidesz-közeli értelmiségiekkel kapcsolatot ápolni, de neveket nem mondott.



Eltűnik a normatív támogatás januártól

Jövőre átalakul a szociális intézmények finanszírozása, nem lesz normatív támogatás, helyette feladatfinanszírozási összeget kaphatnak - mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára szerdán.