Szexuális szolgáltatást kínált, majd leütötte és kirabolta ügyfelét egy 21 éves nő
Két férfit is kirabolt a kedden őrizetbe vett bagaméri nő.
Két férfit is kirabolt a kedden őrizetbe vett bagaméri nő.
hvg.hu
A 2011-es gyilkosságért jogerősen 11 év börtönre ítélték a férfit. Először megfojtotta élettársát, majd megpróbálta feldarabolni, de nem boldogult a feladattal. A nőt a vádlott saját bevallásra szerint azért ölte meg, mert az "fűvel-fával megcsalta, és a fél falu rajta röhögött".
MTI
Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó unokaöccse volt a hétfőn szíven szúrt Marschalek Ákos - írta a Blikk szerdán.
hvg.hu
Az Örs vezér teréről indul az éjszakai kalandtúra egy nosztalgia hév-motorkocsival. Az utazás során az utasok részt vehetnek egy éjszakai kocsiszín-látogatáson, továbbá a Cinkota állomás forgalomirányításával is megismerkedhetnek.
hvg.hu
Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba azt a tatabányai hajléktalant, akit barátja többször megütött kedden, aminek következtében elesett és fejét beverte a betonba.
HavariaPress
Ügyvédjén keresztül próbált televízióknak eladni egy helyszínen rögzített amatőr videót az az osztrák férfi, aki halálra gázolt egy magyar rendőrt októberben a Csongrád megyei Apátfalván – írja a Blikk. Állítólag nincs pénze ügyvédre, és a felvétel árából akarta fizetni a költségeket.
hvg.hu
hvg.hu
Blikk
Több autóval vonultak ki a tűzoltók szerda reggel a fővárosi Szent János Kórházhoz, ahol kábelek izzottak és füstöltek - közölte a Hír24.
hvg.hu
Leégett egy ötszáz négyzetméteres, szénabálák raktározására használt épület Kiskunfélegyházán kedd éjjel.
MTI
Az MSZP nem szavazza meg az új Ptk.-t, ha a Fidesz a KDNP élettársi kapcsolatról szóló családjogi javaslatait átveszi - írta a szocialisták nevében Steiner Pál. A gyermekek 42 százaléka élettársi kapcsolatban születik és nevelkedik - hívta fel a figyelmet azzal kapcsolatban, hogy a kereszténydemokraták javaslata szerint az új Ptk. nem szabályozná az élettársi tartást és az élettárs lakáshasználatát. A KDNP szerint az MSZP tudatosan ferdíti a tényeket.
hvg.hu
Csaknem félmilliárd forintos beruházási programot indít európai uniós támogatással a győrteleki önkormányzat idén és jövőre. Győrtelek és Kocsord között kerékpárutat építenek, emellett a Mátészalkához közeli, 1730 fős településen szociális ellátóközpontot hoznak létre, valamint kiépítik a belvíz- és csapadékvíz-elvezető csatornahálózatot.
MTI
Üzleti vita után végzett a társa Marschalek Ákossal, a Magyar Asztalitenisz Szövetség alelnökével - értesült a Blikk. A feltételezett gyilkos nem tudta fizetni jelzáloghitele részleteit, ebből származott a vita.
hvg.hu
Csütörtök éjfélig lehet e-felvételivel vagy postai úton jelentkezni a 2013. februárban induló felsőoktatási képzésekre. A felvételi eljárási alapdíját, azaz 9 ezer forintot a jelentkezési határidő lejártáig kell befizetni.
MTI
A Felvidékről kitelepített magyarok és a Magyarországról elhurcolt németek emléknapjának kijelölésről vitatkoztak utoljára a képviselők az Országgyűlés e heti második ülésnapján, amely napirend után felszólalásokkal szerdán hajnali 3 órakor ért véget.
MTI
Háromnapos ülést tart mától a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinata. A református egyház törvényhozó és legfőbb intézkedő testülete Égető kérdéseink címmel sorozatot indít, beszámolókat hallgat meg, továbbá megalkotja, illetve megújítja az egyház egyes belső jogszabályait, szabályrendeleteit.
MTI
Ködös, és egyre hidegebb idő várható a hét hátralévő részén. A hét végén a hideg légpárna nevű időjárási jelenség hatására borongós, párás idő várható.
hvg.hu
Kigyulladt egy malom tetőszerkezete Jászjákóhalmán kedd este. A tüzet megfékezték, az ott tárolt termény nem károsult.
MTI
Felborult egy konténert szállító kamion Győr belvárosának egyik körforgalmában kedd este – közölte a katasztrófavédelem megyei szóvivője.
MTI
"Tiltott, közösség ellenes magatartás elkövetése miatt" hatósági eljárást indított a VII. kerületi közterület-felügyelet a Szimpla Kert üzemeltetője ellen, mert a szórakozóhely előtt engedély nélkül helyeztek ki egy kerékpártárolót - közölte blogján a Szimpla Kert.
hvg.hu
A Jobbik elnöke szerint "az államadósság láncánál tartanak bennünket fogva, mint a rabszolgákat", és ha próbálnánk bármit tenni a szabadságunkért, rögtön megrántják a láncot.
MTI
Gyurcsány Ferenc szerint ha az ellenzék érti a dolgát, 2014-ben történelmi vereséget mérhet a Fidesz-KDNP-re. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint a győzelem esetén sem lesz kormánytag.
MTI