Főügyész:
 

Főügyész: "én is az ügy károsultja vagyok"

Továbbra sem tudni, hogy kihallgatja-e tanúként a rendőrség Keresztes Imrét, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) vezetőjét a 300 millió forintos csalási ügyben. A főügyész "hölgyismerősét" érintő bűncselekmény-sorozat kapcsán számos megválaszolatlan kérdés maradt. A rendőrség egyelőre nem tudja, mikor fejeződhet be a nyomozás - írja a Népszava.

hvg.hu hvg.hu

Lebukott az első pálinkafőző: meghirdette, orgazdasággal vádolják
 

Lebukott az első pálinkafőző: meghirdette, orgazdasággal vádolják

Újsághirdetésben árulta az illegálisan előállított pálinkát egy Borsod megyei, felsőnyárádi férfi, aki ellen jövedéki orgazdaság miatt indult eljárás - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense pénteken.

MTI MTI


Unta a vitát, ezért betiltotta a beszédeket a Fidesz
 

Unta a vitát, ezért betiltotta a beszédeket a Fidesz

Terjednek Borsodban az ellenzék által bírált és antidemokratikusnak tartott intézkedések. Csütörtökön Miskolcon csonkítottak a képviselők véleménynyilvánítási lehetőségein. A megye második legnagyobb városában, Ózdon már korábban megszüntették a napirend előtti felszólalásokat, amit áprilisban tetéztek a széksértési rendelettel. A közigazgatási hivatal idáig nem emelt kifogást az intézkedésekkel szemben.