Adócsaló cégcsoportot leplezett le a NAV

Több százmillió forintnyi általános forgalmi adó (áfa) be nem fizetésével gyanúsítják annak a héttagú cégcsoportnak a működtetőit, amelyre közérdekű bejelentés alapján bukkant a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatósága.


Átlátszó.hu: 1,2 millióért adja a közérdekű adatot Rogán kerülete

Az V. kerületi önkormányzat szerint a kerületben nincsenek favorizált építőipari alvállalkozók – pedig a Bau Holding 2000 Zrt. egyik közbeszerzéses munkáját már az EU is vizsgálja, a Szirt Kft. szerződéseinek szkenneléséért pedig 1,2 millió forintot kér a vagyonkezelő - írja az Átlátszó.hu.


Rátámadtak a kalauzokra, másfél órát állt a vonat

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt állították elő azt a 17 éves fiatalembert, aki társával rátámadt a jegyüket kérő kalauzokra szerda este a Komárom-Budapest Déli pályaudvar között közlekedő vonaton.


Polt: nem indulhat eljárás az Ángyán-levél miatt

A legfőbb ügyész szerint nincs törvényes lehetőség büntetőeljárás indítására a vidékfejlesztési államtitkári tisztségéről lemondott Ángyán József sajtóban ismertetett levele alapján. Polt Péter egy képviselő írásbeli választ igénylő kérdésére válaszolta ezt, és felhívta egyúttal a figyelmet: a Legfőbb Ügyészség következetesen képviselt álláspontja, hogy a sajtóban közölt információkat nem tekinti hivatalos tudomásszerzésnek.




Kifosztották az akasztói postahivatalt

Ismeretlen tettes kifosztotta az akasztói postahivatalt szerdára virradóra - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.


Illegális kaszinóra csapott le a NAV

Az elmúlt hétvégén egy kaszinót számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, a főváros XVIII. kerületében, a rendőrséggel közösen.


Elgázoltak egy gyalogost Leányfalun

Súlyosan megsérült egy gyalogos, akit egy személyautó gázolt el csütörtök reggel Leányfalu belterületén - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.


Halálra gázoltak egy kamionsofőrt az M1-esen

Halálra gázoltak egy 33 éves székesfehérvári kamionsofőrt csütörtök kora hajnalban az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán Tatabánya Óvárosnál - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.



Kamion gyulladt ki az M1-esen

Kigyulladt egy kamion az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán a 31-es kilométernél csütörtök reggel, azért Bicske közelében egy szakaszon csak egy sávon lehet közlekedni - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.


Összefogtak Kónyáék és az LMP

A Magyar Szolidaritás Mozgalom támogatja a Lehet Más a Politika népszavazási kezdeményezését, és tagjai részt vesznek az ellenzéki párt által kezdeményezett országos aláírásgyűjtésben is, az LMP pedig arra buzdít mindenkit, hogy vegyen részt a mozgalom szombati Kossuth téri tüntetésén.



Kiraboltak egy takarékszövetkezetet Lajosmizsén

Egy arcát eltakaró tettes fegyvernek látszó tárggyal a kezében ment be egy takarékszövetkezet fiókjába, és a napi bevétel átadására szólította fel az alkalmazottat, majd a megkapott pénzzel távozott szerdán Lajosmizsén - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.


Giró-Szász: a kormány nem a halogatására játszik

Az Európai Bizottság Magyarország ellen indított három kötelezettségszegési eljárásának tizenegy kérdéséből kilenc a nemzeti bankra vonatkozott, és mivel a jegybanktörvény ügyében nem folytatódik az eljárás, azt mondhatni, hogy 90 százalékos az egyetértés a testülettel. Erről a kormányszóvivő beszélt csütörtök reggel az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.



MN: mintegy 2500 kórházi ágy szűnhet meg

A hazai orvostársadalom jelentős része izgatottan várja a terveket, amelyekből megtudhatják, mely osztályok maradnak meg, mekkora ágyszámmal működhetnek, s milyen ellátási terület tartozik majd hozzájuk - írja a Magyar Nemzet.


Schmitt Pál határokat lép ma át

Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön délelőtt Szentgotthárdon fogadja Danilo Türk szlovén államfőt, aki néhány órával később saját hazájában viszonozza a vendéglátást magyar kollégájának.