Ismét járható az M0-s az M5-ös felé

Ismét zavartalan a közlekedés az M0-s autóút 18-as és 28-as kilométere között, az M5-ös autópálya felé vezető oldalon, ahol korábban két kamion is akadályozta a forgalmat – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.


Vigyázzon a hókotrók előzésével!

Balesetveszélyes a hókotrók előzése, valamint az, ha beállnak az autók az egymás után haladó hóeltakarító gépek közé - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.





Több útra tilos felhajtaniuk nyerges vontatóknak

Lezárták a 82-esm és a 83-as főutat is a nyerges vontatók elől, így azok már csak a 81-esen közlekedhetnek, elkerülve a Bakony megyei szakaszát - közölte kedden a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.



Borkai már bevallja fizetését, Szilágyi lemond a lakhatási támogatásról

Lemond a lakhatási támogatásáról Szilágyi László LMP-s képviselő, akinek bár vidéken van az állandó lakcíme, rendelkezik budapesti lakással is, Borkai Zsolt győri polgármesternek pedig utólag kellett kiegészítenie vagyonnyilatkozatát, mert kihagyta belőle a több mint félmilliós polgármesteri fizetését.


VV: mit vesztettünk a Malévval valójában?

Egy légitársaság nem tesz regionális központtá egy várost, de nélküle maga az ambíció is komolytalan. A Malévval együtt oda a Budapest és Magyarország vezető szerepéről szőtt álmunk - egyszerű logisztikai okokból - írja a Véleményvezér blog.


Nagyon jól jártak a képviselők az egykulcsos adóval

Jól jártak az egykulcsos adó bevezetésével az országgyűlési képviselők, családi állapotuktól és bizottsági helyüktől függően átlagosan hetvenezer forinttal visznek haza többet - ismerteti a keddi Népszabadság.


Van, ahol 60-70 percet késnek a vonatok

Az éjszaka leesett hó csak néhány vasútvonalon, illetve körzetben okoz kisebb-nagyobb fennakadásokat a közlekedésben; az ország vasútvonalain az előírt menetrend szerint elindultak a szerelvények.



Pörögnek az összeesküvés-elméletek a Malévról

Bár már január eleje óta tudták, hogy nagy baj van, a Malév dolgozóit mégis meglepte a múlt pénteki összeomlás. Információnk szerint a légitársaság vezetése az utolsó pillanatban a Magyar Turizmus Zrt. segítségét is kérte, hiába.



Hófúvás: járhatatlan utak Borsodban, hónyelvek Zalában

Hófúvás miatt továbbra is járhatatlan négy út Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ugyancsak négy út pedig csak egy nyomsávon járható, minden település ugyanakkor megközelíthető - tájékoztatta a közútkezelő társaság megyei ügyelete kedden kora reggel az MTI-t. Zalában hónyelveket alakít ki a szél az utakon. Somogy megyében is útlezárások vannak.