Schmittnek a szerzői jogtól és a Btk.-tól sem kell már tartania

Bitorlás, a szerzői jogok megsértése, okirat-hamisítás: törvényi tényállások, amelyeket kimeríthet a plagizáció. Ám a Schmitt-ügyben egyik sem lenne alkalmazható, mert még ha bizonyítást nyerne is a jogsértés, a törvények szerint a cselekmény már évekkel ezelőtt elévült. Mezei Péter szerzői jogi szakértőt arról kérdeztük, meddig szabályos a másolás, mit ír elő a törvény az idézéskor, és milyen következménye van, ha egy tudós plagizál.



Schmitten keres új fogást egy doktorandusz

Az, hogy az Európai Parlament honlapján Schmitt Pál életrajza még mindig úgy szerepel, mint akinek PhD-fokozata van, nem egyszerű pontatlanság, hanem nagyon súlyos csúsztatás - véli az El Mondo blog szerzője, aki a minap fejezte be doktori disszertációját.





Próbaidős rendőr életveszélyes sérülései Belednél

Egy próbaidős rendőr okozott és szenvedett balesetet péntek éjszaka a Győr-Moson-Sopron megyei Beled községben. A 21 éves fiatalembert súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.


Szétfagy, beázik a pesti üvegbálna

A 32 millió euróból megvalósult, építészeti nívódíjat elnyerő a Duna-parti üvegbálna (CET) 2010 vége óta kész, de a főváros nem veszi át, a szereplők kölcsönösen perlik egymást, a rendőrség nyomoz, miközben az épület állapota rohamosan romlik - írja a Népszabadság.



Hajnali halálos karambol a völgyhídon

Szombaton hajnalban az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a kőröshegyi Völgyhídon egy román rendszámú személygépkocsi ütközött egy szintén román rendszámú kamionnal. Az autó hátsó ülésén utazó nő életét vesztette


Égett egy ház Zalában - senki nem sérült meg

Kigyulladt egy családi ház szombatra virradó éjszaka a Zala megyei Pethőhenyén; a tüzet eloltották, senki nem sérült meg - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyelete az MTI-vel.



Hír Tv: négy évet kapott a Zrínyi volt rektora másodfokon is

Négy év börtönre ítélte Szabó Jánost, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt rektorát hivatali befolyással üzérkedés miatt a Fővárosi Ítélőtábla, helybenhagyva az elsőfokú bíróság döntését - hangzott el a Hír Tv híradójában péntek este.


Origo: még nem lépnek a magyarok a kifogásolt jogszabályok ügyében

A magyar kormány az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárásának megindításáig semmit nem válaszol hivatalosan a kifogásolt jogszabályok ügyében, bár az Európai Bizottság szóvivője szerdán gyors cselekvésre szólította fel. Ehelyett a kabinet nyitottságot tükröző nyilatkozatokkal igyekezne erősíteni Brüsszel Magyarország iránti megfogyatkozott bizalmát – írja az Origo.


Hoffmann Rózsáék nem mondanak semmit Schmitt-ügyben

Nem kíván állást foglalni Schmitt Pál plágiumgyanús disszertációjával kapcsolatban a Hoffmann Rózsa vezette közoktatási államtitkárság, amely tavaly ősszel főiskolai és egyetemi hallgatók figyelmét hívta fel arra, hogy bűncselekményt követ el, aki sajátjaként nyújt be más által készített diplomamunkát.


Schmitt-ügy: megszólalt a SOTE dékánja

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja szerint nincs ok azt feltételezni, hogy nem kellően megalapozott döntést hozott az a bizottság, amely húsz évvel ezelőtt elbírálta Schmitt Pál doktori disszertációját.