Levélben búcsúzik Gyurcsány

Levélben búcsúzik az MSZP-től Gyurcsány Ferenc, aki a mai pártkongresszus résztvevőinek is címzett üzenetében azt írja, a többi kilépett egykori taggal együtt sajnálják, ha bármelyik MSZP-tagot megalapozatlanul kritizálták.



Népszava: szóbeli tiltakozást kapott Orbán az USA-tól

Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete a Népszavának azt mondta: amikor októberben Orbán Viktorral tárgyalt, szóbeli jegyzéket adott át, kifejtve az amerikai aggályokat - írta a lap a szombati számában.


Népszabadság: levelet kap Kövér a Kossuth-szoborcsoport miatt

Dombóvár választópolgárainak húsz százaléka, 2800 ember írta alá egy hónap alatt a Kossuth-szoborcsoport helyben maradása érdekében megfogalmazott tiltakozó-kérő levelet, az íveket a polgármester hétfőn adná át Kövér László házelnöknek - írja a szombati Népszabadság.



Gázolt a metró a Kálvin téren

Elgázolt egy embert a metró a Kálvin téren szombat reggel, a történtek miatt buszok szállítják az utasokat a Nagyvárad tér és a Deák tér közötti szakaszon mindkét irányban - közölte a BKV fődiszpécsere.


Átírhatja ma saját szabályait az MSZP

Az MSZP alapszabályának átfogó módosításáról dönthet ma a szocialista párt kongresszusa. Előírhatják, hogy a pártelnöki, a képviselői és a miniszterelnök-jelölti posztért indulók méressék meg magukat az MSZP-tagok és a regisztrált támogatók körében, valamint egyszerűsíthetik a kizárási procedúrát.


Kihallgatták Kocsis Istvánt

A Nád MPS-H Kft. és a Magyar Villamos Művek (MVM) között folyó perben fordulatot hozott Kocsis István tanúvallomása pénteken, akinek az MVM korábbi vezérigazgatójaként volt arról tudomása, hogy a helyettese "befektetést eszközölt" a nádprojektbe; az MVM jogi képviselete számára azonban továbbra is kérdéses, ki finanszírozta az elakadt beruházást.




Török Gábor: ha sokan hisznek nekik, a Fidesz túlélheti

Azt ma már egyre kevesebben hiszik, hogy a gazdasági válság hamar „elmúlik”, abban azonban még bízhat a jelenlegi kormány, hogy a választók a felelősséget nem a nyakukba varrják majd - írja blogján Török Gábor politikai elemző.


"Semmiféle jogbiztonság nincs Magyarországon"

A tárgyalás a fő cél, nem a randalírozás - hangsúlyozta Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke pénteken Kaposváron a négy megyéből - Baranya, Tolna, Somogy és Zala - érkezett több mint száz szakszervezeti tisztségviselő, közszolgálati munkahelyek képviselői részvételével tartott rendezvény előtt az MTI-nek.


VV: Oda Matolcsy hitelessége – és Orbán Viktoré?

Orbán Viktor kormányfő egy olyan lehetetlen helyzetbe kezdi lavírozni magát, ahonnan semmiféle kommunikációs fordulattal nem fog tudni komoly hitelvesztés nélkül kijönni - írja a Véleményvezér blog pénteki bejegyzésében.


BKV-akták 1.: Belenéztünk Mesterházy Ernő és Horváth Éva vallomásaiba

Demszky Gábor nyilvánvalóvá tette, hogy aki bármit el akar érni a városházán, annak Hagyó Miklóshoz kell igazodnia - mondta 2010 februárjában tett és a hvg.hu birtokába került rendőrségi vallomásában a volt főpolgármester egykori bizalmasa, a BKV-s ügyekben gyanúsítottá vált Mesterházy Ernő. Belenéztünk egy másik gyanúsított, Horváth Éva vallomásába is. Mindkét vallomásban felbukkant az MSZP pénztárnokaként ismert Puch László neve. BKV-akták a hvg.hu-n első rész.


Így vitték el a tüntetőket Kocsis Máté hivatalából - videó

A Város Mindenkié csoport aktivistái a VIII. kerületi polgármesteri hivatalban a hajléktalanokat érintő intézkedések ellen tüntettek péntek délután. Az ügyfélfogadási időt kihasználva többtucatnyian betódultak a polgármesteri titkárságra, és leültek a földre. Az ügyfélfogadási idő lejárta után a hivatal biztonsági szolgálata, illetve a később kiérkező rendőrök is többször távozásra szólították fel az érintetteket. Videó.


Fertőző agyhártyagyulladás egy budapesti egyetemistánál

Fertőző agyhártyagyulladással került a Szent László Kórházba a Budapesti Corvinus Egyetem egyik külföldi hallgatója, a rektori hivatal körlevélben figyelmeztette az egyetemistákat, hogy ha szokatlan tüneteket észlelnek magukon, azonnal forduljanak orvoshoz - adta hírül az RTL Klub híradója.


Halálos baleset a 4-es főúton

Egy ember meghalt, egy könnyebben megsérült péntek délután a 4-es főút Abonyt elkerülő szakaszán, amikor két autó összeütközött - közölte a katasztrófavédelem.


Tömegével járnak le ügyfélkapus jelszavak január 1-én

Közel félmillió felhasználó ügyfélkapu bejelentkezési jelszava jár le január 1-jén. Az adóhatóság azt kéri, mindenki ellenőrizze a lejárati dátumot, és amennyiben esedékes, hosszabbítsa meg az ügyfélkapu zavartalan használata érdekében.