A Terrorelhárítás ellenőrzi Orbán ételeit
Szigorúan ellenőrzi a Terrorelhárítási Központ, hogy hivatalos rendezvényeken mi kerülhet vezető politikusaink tányérjára - írja a Blikk. Előfordul, hogy a szakemberek letiltanak egy-egy ételt.
Szigorúan ellenőrzi a Terrorelhárítási Központ, hogy hivatalos rendezvényeken mi kerülhet vezető politikusaink tányérjára - írja a Blikk. Előfordul, hogy a szakemberek letiltanak egy-egy ételt.
hvg.hu
Míg Orbán Viktor 2006-ban megbocsátandó bűnnek tartotta a lakosság eladósodását, addig a devizahitelezési boom idején az országot vezető Gyurcsány Ferenc tartott a kockázatoktól. Ennek ellenére a 2002 és a 2008 közötti kormányok szinte semmit nem tettek a devizahitelezés leállításáért, mert attól tartottak, hogy a lakosság haragudna, ha megfosztanák az olcsó hitelektől. A jegybankelnökök szerint közvetett módon a katasztrofális gazdaságpolitika szolgáltatta ki a fogyasztani akaró polgárokat. A cikksorozatunk második része a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány felelősségét firtatja.
A számítástechnikai rendszer, illetve adatok elleni bűncselekmények által okozott kár tavaly 161,69 milliárd forint volt - írja a Magyar Nemzet. Az ilyen jellegű bűncselekmények száma növekszikk.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
Tavaly a lakosság 24,3 százaléka maradt el befizetésekkel, ez több mint kétszerese az unió 11,6 százalékos átlagának és meghaladja az újonnan csatlakozott 12 ország átlagát is.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
Reggelente már mínusz 10 fok is lehet, de bizonyos területeken napközben sem emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet.
Köpönyeg.hu
Halálra gázolt vasárnap este egy láthatósági mellény nélkül közlekedő gyalogost egy személygépkocsi Hatvan közelében a 3-as úton - tájékoztatta Soltész Bálint rendőr százados, a Heves megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t vasárnap éjjel.
MTI
Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje kapta a legtöbb szavazatot a főváros 2-es számú választókerületében vasárnap tartott - az alacsony részvétel miatt érvénytelen - időközi országgyűlési képviselő-választáson. Az MSZP szeretne ellenzéki összefogást a második fordulóban, de az LMP nem lép vissza. Karácsony Gergely szerint Láng Zsolt törvénytelen eszközökkel nyert.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A fideszes Láng Zsolt nyert a II. kerületi időközi választáson, ám a szavazás érvénytelen volt, ezért második fordulót kell tartani a választókerületben.
hvg.hu
A Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. közleményben utasította vissza, hogy "a hétvégi időközi országgyűlési választás kampányának finisében" a Lehet Más a Politika Párt képviselőjelöltje "alaptalan vádaskodással a céget és annak elnök-vezérigazgatóját pártpolitikai célokra próbálta felhasználni" - írta az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében a cég.
MTI
Várhatóan érvénytelen lesz az időközi országgyűlési képviselő-választás a főváros II. kerületében, a 2-es számú választókerületben, mert a fél órával az urnazárás előtt mért adatok szerint a részvételi arány nem érte el az 50 százalékot. Végül ez történt: 39 százalékos részvétel mellett a fideszes Láng Zsolt nyerte az első fordulót.
MTI
Egy egyelőre ismeretlen személyazonosságú holttestet talált vasárnap egy fiatalember Mogyoród és Gödöllő között az erdőben.
MTI
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: 4, 11, 15, 38, 41, 43.
MTI
Megkötözték, és saját házában raboltak ki egy idős asszonyt Szombathelyen a Szövő utcában - értesült az MTI az utcában lakóktól vasárnap.
MTI
A Kossuth tér 1944 előtti arculatának visszaállítása „nem elégséges” érv a József Attila-szobor elmozdításához - vélekedett Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár vasárnap a Petőfi Irodalmi Múzeumban idén először megrendezett Magyar nyelv napján.
MTI
„Keresztények és demokrácia – a magyar eset” címmel rendezett kerekasztal-beszélgetést az osztrák Katolikus Akadémikusok Egyesülete november első szombatján Bécsben. A résztvevők arra keresték a választ, hogy milyen szerepet játszik a keresztény vallás Orbán Viktor kormányzásának legitimálásában. A vita célkeresztjében az új magyar alkotmány, a média- és az új egyházügyi törvény állt. A résztvevők osztrák és magyar egyetemi oktatók, valamint a bécsi magyar nagykövet voltak.
hvg.hu
Az Európai Zöld Párt (EGP) párizsi kongresszusán a küldöttek ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntöttek úgy, hogy teljes jogú tagjaik közé veszik fel az LMP-t - tudatta a párt két szóvivője vasárnap az MTI-vel.
MTI
Hétfő estig a Kárpát-medence időjárását továbbra is egy anticiklon alakítja, a fagyos éjszakát hűvös nappal követi, marad a száraz idő.
MTI
Három autó ütközött össze, többen megsérültek a Pest megyei Üllő és Ócsa között vasárnap dél körül - közölte a rendőrség az MTI-vel.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Demokratikus Koalíció (DK) pontos elszámolást kér a Balsai-jelentés elkészítésének költségeiről; az ügyben írásbeli kérdéssel fordultak a miniszterelnökhöz.
MTI
Az MSZP szerint az Orbán-kormány mindhárom fontos gazdaságpolitikai célkitűzése látványos kudarcba fulladt, hiszen a Fidesz hatalomra kerülése óta elmaradt az ígért radikális és azonnali adócsökkentés, a gyors gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság bővülése.
MTI