Így segítene a kormány a hitelezőkön és az adósokon

Egyszerűsödnek a bírósági végrehajtási eljárásokra vonatkozó szabályok, csökkennek a bírósági végrehajtással kapcsolatos költségek és a bíróságok végrehajtásokkal kapcsolatos terhei; bevezetik az elektronikus ügyintézést, az ingatlanok elektronikus árverését, és további törvényi garanciákkal csukná be a kiskapukat a kormány az árveréseken történő visszaélések előtt - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) sajtófőosztálya





"Az Orbán-kormány elvette az emberek jövőképét"

Az MSZP szerint az idő igazolta a Bajnai-kormány gazdasági teljesítményét, hiszen amíg a legutóbbi szocialista kabinetnek 2010 elejére sikerült gazdasági növekedést elérnie, addig a jelenlegi gazdaságpolitika újabb recessziót eredményezhet.



Gyurcsányék az Országgyűlés döntését kérik

Korábbi közlésüknek megfelelően az Országgyűlés döntését kérik a frakcióalakításukkal kapcsolatos alkotmányügyi bizottsági állásfoglalásról az MSZP-ből távozott és a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló képviselők, a parlamenti honlapon elérhető kérelmükben az állásfoglalás elutasítását kérve.


Dedikált Kerényi-album járhat a sikeres érettségiért

Ha tehetné, Kerényi Imre is vásárolna két-három festményt az új alkotmány díszkiadványának illusztrációjához megrendeltek közül. A kiadvány 10 ezer forintba kerül majd, a festményeket pedig a Magyar Nemzeti Galériában állítják ki először. Bár kormányzati oldalról is kritizálják munkásságát, Kerényi erről nem tud. Meg van győződve, hogy a végén a kétkedőknek is tetszeni fog az eredmény.


Kerényi Imre Művésztelep

Karikaturistákat kértünk fel arra, hogy jelentkezzenek helyettünk a miniszterelnöki megbízott történelempótló művészeti pályázatára.


Munkaszüneti nap lehet december 24. is

December 24-ét is munkaszüneti nappá nyilvánítaná a Munka törvénykönyvéhez beadott módosító indítványában a kereszténydemokrata Pálffy István.





Videó: Kik veszik át a kétharmad helyét?

November 13-án időközi választások lesznek Budapesten a II. kerületben. A jelöltet állító pártok hetek óta az utcán kampányolnak. A Fidesz úgy tűnik csak Láng Zsolt óriásposzterével küzd a voksokért és az MSZP sem állított minden nap standot . A Jesz viszont kifejezetten örül annak, hogy végre velük is foglalkozik a sajtó, remélik, hogy figyelemfelkeltő plakátlányuk minél több voksot hoz majd nekik vasárnap.



Bodoky kész börtönbe vonulni

Kész akár börtönbe is vonulni Bodoky Tamás, az atlatszo.hu főszerkesztője, aki ellen azért indult büntetőeljárás, mert nem volt hajlandó kiadni egy, az atlatszo.hu-n megjelent cikk forrásáról az információkat.




A kormánybiztos azt szeretné, ha egy percre se zárna be a Gödör

A jövő év első felében dönthet a kormány az Albert Flórián Stadion felújításáról, a Ludovika Campus megépítéséről és az Erzsébet téri Gödör befejezéséről - mondta Fürjes Balázs, a beruházásokért felelős kormánybiztos az InfoRádió Aréna című műsorában.