Polgármestert választanak vasárnap Tiszacsécsén
Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszacsécsén.
Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszacsécsén.
MTI
Több mint egyéves munka után megújul Szeged egyik legrégebbi műemléke, az alsóvárosi ferences templom rendháza, néhány héten belül befejezik Magyarország legjelentősebb gótikus épületegyüttesének rekonstrukcióját.
MTI
Félpályás útlezárásokkal tiltakoznak pénteken a szakszervezetek a munka törvénykönyvének tervezett változtatásai ellen. A pécsi tiltakozókhoz a horvát rendőrszakszervezet is csatlakozott.
hvg.hu
Műtét közben megégett egy beteg combja a bajai kórházban, amikor kigyulladt az operációhoz használt elektromos sebészeti eszköz - értesült csütörtökön az MTI Hírcentrum.
MTI
Új információk merültek fel - ezzel indokolta a Fidesz regionális pártigazgatója azt, hogy mégsem ismétlik meg a kormánypárt szegedi szervezeténél a tisztújítást. A HVG írt arról, hogy megsemmisítette a Fidesz szeptemberi szegedi tisztújító közgyűlésének döntéseit a párt mandátumvizsgáló, ügyrendi és összeférhetetlenségi bizottsága a gyűlés alapszabály-ellenessége miatt.
hvg.hu
Mesterházy Attila szerint a kabinet intézkedései szöges ellentétben állnak a Fidesz választási ígéreteivel, amelyek arról szóltak, hogy létezik egy fájdalommentes válságkezelési út.
MTI
A Demokratikus Koalíció nem sokkal párttá alakulása után a szimpatizánsok segítségét kéri az új párt logójának megtervezéséhez.
hvg.hu
Személyautó gázolt halálra egy 55 éves hajdúnánási férfit a Nyíregyháza és Kálmánháza közötti útszakaszon csütörtök este - közölte a rendőrség.
MTI
Befejezték a szennyvízrendszer kiépítését a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jármiban. A 425 millió forintos beruházás költségeinek majdnem 90 százalékát európai uniós pályázat segítségével finanszírozta a település.
MTI
Közel 138 millió forintos beruházással betonburkolatú körforgalmat építettek ki Vecsésen - közölte az építésben részt vevő Magyar Cementipari Szövetség (MCSZ) csütörtökön.
MTI
Szerdán a kisméretű szálló por (PM10) szintje mind a 12 fővárosi mérőponton meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket, három helyen pedig elérte, illetve meghaladta a riasztási küszöbértéket is. A csütörtök délután 3 óráig számított átlageredmények szerint ez a folyamat felerősödött.
MTI
MTI
hvg.hu
Egy nyolc országot átfogó tanulmány szerint a magyar diákok félnek a legjobban az iskolai zaklatástól - közölte a BBC.
hvg.hu
A rendőrség nem talált robbanószerkezetet csütörtökön Pécs bombariadó miatt kiürített belvárosi épületeiben, de egy embert előállított a fenyegetéssel kapcsolatban.
MTI
A rendőrségnél meglévő komoly pénzügyi problémák beismerésének, illetve egy fizetésképtelen helyzet napvilágra kerülésének tekintették többen azt az internetre felkerült levelet, amelyben a rendőrség egyik gazdasági igazgatója a beszállítókkal azt közölte, hogy számláikat csak később tudják rendezni. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint viszont ez a levél inkább biztosíték arra, hogy igenis rendezik a tartozásaikat. A testület ezt pozitívumnak tekinti, jogász szerint viszont a késve fizetés nem tekinthető annak.
Csikász Brigitta
Eszes Tamás csütörtökön vetett véget életének - értesült a heol.hu híroldal. A hvg.hu kérdésére a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságnál azt megerősítették, hogy a Véderő parancsnokát holtan találták a gyöngyöspatai otthonában, de hozzátették, a helyszíni szemle befejeződéséig nem tudnak további információval szolgálni.
hvg.hu
Újabb műtét vár még a napokban arra a férfira, aki a tizenöt személyes kisbuszban utazók közül egyedüliként túlélte a hétfőre virradóra, az M43-as autópályán történt tömegszerencsétlenséget - közölte Molnár Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetének vezetője csütörtökön.
MTI
A BKV március 23-án állította forgalomba a 18 méteres, ötajtós MAN-buszt, amit 9 hónapig teszteltek. A cég szerint sikeres volt a tesztelés.
hvg.hu
Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt nem jogerősen egy év tíz hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt csütörtökön a Pest Megyei Bíróság egy tápiószecsői férfit, és csaknem félmillió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.
MTI
Jogerősen helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön annak az autósnak a büntetését, akit korábban másfél év letöltendő börtönbüntetéssel sújtottak, mert az idén januárban Kaposváron rendőröket próbált megvesztegetni, hogy tekintsenek el a közlekedési szabálysértése utáni intézkedéstől.
MTI
Tűzeset során bukott le egy droglabor egy Nyíregyházához közeli tanyán.
HavariaPress