Száz embertől válna meg a TV2

Két lépcsőben csaknem száz munkavállalótól is megválhat a TV2; az elbocsátások, illetve a dolgozók egy részének esetleges kiszervezése külső cégekbe összefügg a romló gazdasági eredményekkel és a remélt nézettségi mutatók elmaradásával - írja a Népszabadság. A kirúgottak pontos számát várhatóan november elején jelentik be.




Mesterházy Gyurcsányékról: "ne térdig vérben gázolva menjenek"

Ha választásra kényszerül, inkább Gyurcsány Ferenc mellé áll az ügyészséggel és a Fidesszel szemben, igaz, a volt miniszterelnököt szívesen látná már a párton kívül. Nem tart attól, hogy Gyurcsány "magával viszi a tagságot", és nem zárja ki, hogy később pártközi alapon együtt tudnak majd működni, viszont ígéri, az MSZP-n belüli furkálódásnak erős kézzel fog véget vetni. A frakcióvezetőkkel készült interjúsorozatunk harmadik részében Mesterházy Attilát a szocialisták kitörési kísérleteiről, a várható pártszakadásról kérdeztük.



"Még van esély, hogy megteremtsük az új magyar baloldalt"

Tanácskozáson gyűltek össze az MSZP meghatározó személyiségei múlt pénteken, hogy a párt jövőjéről és a Gyurcsány-platform kiválása utáni időszak megoldási lehetőségeiről beszéljenek – értesült a Népszabadság és a Népszava.


23 fok is lehet ma

Eleinte erősen felhős időre készülhetünk, majd délutántól főként a Dunántúlon már felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időszakokra a nap is kisüt. A maximumok 16 és 23°C között alakulnak.


Kezdődik az agrárkamara éves adategyeztetése a gazdákkal

Az idén a tavalyi mintegy 20 ezer gazdálkodóhoz képest már csak 16 200 gazdálkodó kap kézhez október elején – a korábbinál egy hónappal hamarabb – adategyeztetésre felszólító levelet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH) – közli legfrissebb tájékoztatójában a Magyar Agrárkamara.



Szétlopják a rendőrőrsnél lévő kollégiumot Pécsett

A Gyárvárosi Rendőrőrs csak néhány méterre van a nyáron kiürített Puskin téri kollégium épületétől Pécsett, mégis napi rendszerességgel fosztogatják az egykori intézményt. A tolvajok a ház külső fém burkolóelemeinek bontásával próbálnak színesfémhez jutni.


"Magyarországon sok pedofil tartalom van"

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke szerint nincs felkészülve a rendőrség az internetes terjedő pedofil bűncselekmények kiszűrésére. Edvi Péter az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről. László Miklós szociológus pedig egy iskolások körében végzett felmérés eredményeit ismertette a gyerekek médiafogyasztási szokásairól.



Magyarok is veszélyben lehetnek a török áradások miatt

Legalább hatan meghaltak az áradásokban Dél-Törökországban, Antalia és Bodrum üdülőhelyek közelében. Sok ház és híd pedig összedőlt, az ár hoteleket is elöntött. Dél Törökországban októberben is sok európai turista van, köztük több száz magyar, a TV2 azonban úgy tudja, hogy a magyarok jól vannak.



Kibővült a végtörlesztésre jogosultak köre

A devizában törlesztő adósok hitelszerződéseire is kiterjesztette az egyösszegű, rögzített - svájci frank esetében 180 forintos - árfolyamon történő végtörlesztés lehetőségét az Országgyűlés hétfőn.



"Ha nem szakítod meg kapcsolataidat a Jobbikkal, nem érettségizel le"

A Jobbik ifjúsági tagozata megdöbbenve értesült a szervezet székesfehérvári elnökét, Marosán Anitát ért durva fenyegetésekről – derül ki az ellenzéki párt hétfői közleményéből. Az érintett iskola igazgatója szerint az iskola falain belül pártpolitikának nincs helye.


Autonómiát ígér Pálinkás József az MTA kutatóinak

Az új intézményi rendszerben is megmarad a kutatás, a kutatómunka autonómiája – ezt mondta a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Pálinkás József hétfőn tartotta az utolsó kutatói fórumot, ahol tájékoztatást adott az MTA kutatóintézeteinek átszervezéséről.


Kőbányán gázolt a Hírös IC

Jelentős késések várhatók a Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony, a Budapest-Cegléd-Szeged és a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonalon, mert Kőbánya-Kispest állomás és Kőbánya-teherpályaudvar között a Hírös InterCity elgázolt egy férfit hétfő este – közölte a Mávinform.


Pert nyert a Postás SE: ki kell fizetni a fenntartási költségeit

A Postás Sport Egyesület első fokon pert nyert hétfőn a Róna utcai létesítmény használati jogának megállapításával kapcsolatban a Magyar Posta, a Magyar Telekom és az Antenna Hungária ellen. A Fővárosi Bíróság arra kötelezte a cégeket, hogy 2007. április 1-jétől térítsék meg az elmaradt fenntartási költségeket.