Rétvári: hosszabb lesz az elismert egyházak listája

Az új egyháztörvény nem korlátozza a vallásszabadságot, csak a vallási közösségeknek az adójogállását és állami támogatását szabályozza, a benne elismert egyházak 14-es listája pedig bővülni fog – ezt mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára azon a keddi Washington-Budapest telekonferencián, amelyet a John Hopkins Egyetem szervezésében tartottak a magyar egyháztörvényről.


ÁEK-kinevezés: cáfol a Honvédelmi Minisztérium

A Honvédelmi Minisztérium (HM) cáfolta a Stop.hu több, tegnap megjelent értesülését is. A híroldal hétfőn azt írta, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter 3,7 milliárdos állami pluszkiadást jelentő törvénytervezetbe csomagolta saját kezelőorvosa régóta tervezett, Honvédkórház-főigazgatói kinevezését.


Patkányinvázió Dombiratoson

Elszaporodtak a patkányok a Békés megyei Dombiratoson. A faluban legalább száz ház áll üresen, az udvarok pedig tele vannak lommal. A polgármesteri hivatal azt tervezi, hogy az üres házakat ingyen odaadják fedél nélkül maradt családoknak – hangzott el az MTV Híradójában.



Kara Ákos az új Győr megyei Fidesz-elnök

A posztot egy évtizede betöltő Szakács Imre helyett Kara Ákos vezeti a jövőben a Fidesz Győr-Moson-Sopron megyei szervezetét – tudta meg az MTI a kedden ülésező megyei választmány egyik résztvevőjétől.



Elgázolt egy gyalogost a vonat Somogyban

Egy Ötvöskónyiból eltűnt, korábban a rendőrség által is keresett, orvosi kezelés alatt álló férfit ütött el a vonat kedd este a Somogy megyei Somogyszob és Ötvöskónyi közötti pályaszakaszon - közölte Karsay Kornél, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.


Esztergomi Fidesz: Tétényi Éva hívei fenyegetik a képviselőket

Az esztergomi Fidesz-frakció szerint felháborító és nevetséges, hogy Tétényi Éva polgármester belső vizsgálatot kér a Fidesz vezetőségétől a párt helyi képviselőinek magatartása miatt. A frakció szerint mindez újabb médiakampány, mely a csődeljárásról tereli el a figyelmet.


Nem ásnak tovább a régészek az M43-as nyomvonalán

Pénzhiány miatt ideiglenesen felfüggesztette az M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti nyomvonalán folyó régészeti ásatást a Móra Ferenc Múzeum – tájékoztatott Medgyesi Konstantin, az intézmény sajtóreferense.


Újra a terminál elé állhatnak a rendelt taxik Ferihegyen

A Budapest Airport és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), illetve a taxis szervezetek sikeres tárgyalásai nyomán ismét a 2-es terminál előterének érkezési szintjén lehet beszállni a telefonon előrendelt taxikba a Liszt Ferenc repülőtéren – közölte a BKK.





Orbán megismételte: "ne figyeljenek oda arra, amit mondok"

"Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok" – kommentálta a miniszterelnök, hogy az Origón megjelent, a Wikileaksről kiszivárgott állítólagos amerikai diplomáciai táviratok egyike szerint korábban arról beszélt diplomatáknak: a kampányban "hagyják figyelmen kívül", amit mond.


Index: sok helyen nem lehetnek roma népszámlálási biztosok

Az októberi népszámlálás egyik legfontosabb kérdése, hogy sikerül-e a reálisabb képet kapni a hazai romák számáról. A népszámlálástól nem csak a cigányok félnek: számos helyen a jegyzők nem engedik a roma jelentkezőket számlálóbiztosnak – írja az Index.


Orbán bejelentései: a kormány tévúton jár az ellenzék szerint

Költségvetési tűzoltómunka és újabb sarcolási sorozat helyett az államadósság újratárgyalására, többkulcsos adórendszerre és a magyar gazdaság fejlesztésére van szükség – közölték a Jobbiktól a lovasberényi kihelyezett kormányülés után. Az LMP frakcióvezetője szerint kedden a miniszterelnök is elismerte már, hogy nem lesz idén három százalék feletti gazdasági növekedés. Mesterházy Attila MSZP-elnök szerint Orbán továbbra is tévúton jár.


Csak az óvodák maradnak az önkormányzatoknál, de lehet kivétel

Az új nemzeti köznevelési törvény alapján az óvodák kivételével állami fenntartásba kerülnek a közoktatási intézmények, a települési önkormányzatok azonban határozott idejű szerződésekkel átvehetik a fenntartói feladatot – jelentette ki Hoffmann Rózsa kedden Makón.


Tárki: a Fidesz a legnépszerűbb a 35 év alattiaknál

A 35 év alatti pártszimpátiával rendelkezők körében a Fidesz a legnépszerűbb (56 százalék), majd a Jobbik (19 százalék), az MSZP (14 százalék) és az LMP (11 százalék) következik – derül ki a Tárki 2011 áprilisa és júniusa között végzett kutatásából.


Index: bizonytalan a Parlament Tv indulása

Egyelőre teljes bizonytalanság övezi, hogy milyen formában működne a Parlament Tv néven bejegyzett új politikai és gazdasági műsorokat sugárzó csatorna. Az Index információi szerint sem a Digi Tv, sem a UPC, sem pedig a T-Home nem kötött szerződést a Parlament Tv Szolgáltató Zrt.-vel, ami a tervek szerint a magyar és az európai parlamenti közvetítéseket, és a megyei közgyűlések üléseit adná le tavasszal induló csatornáján.