Karambol a 8-ason: balra kanyarodott, miközben előzték
Már feloldották a teljes útzárat a 8-as főúton a Vas megyei Gasztonynál, ahol csütörtökön két személygépkocsi ütközött össze. A balesetben egy nő megsérült – közölte a rendőrség.
Már feloldották a teljes útzárat a 8-as főúton a Vas megyei Gasztonynál, ahol csütörtökön két személygépkocsi ütközött össze. A balesetben egy nő megsérült – közölte a rendőrség.
MTI
Listát készített a főváros azokról a kórházi ingatlanokról, amelyeket nem adna át a budapesti kórházak államosításakor. A listán szereplő ingatlanok között akad üdülő, sőt egy anyatejgyűjtő intézmény is. Kérdés, a főváros képes lesz-e hasznosítani vagy értékesíteni a tulajdonában maradó épületeket.
Dreissiger Ágnes
Öt rendőrautóval és egy polgárőrkocsival üldözték azt a férfit, aki szerdán késő este ittasan, kocsija hátsó ülésén hat gyerekkel száguldozott Fejér megyében. Szabálysértések elkövetése miatt eljárást indítottak ellene.
MTI
Meghalt az a nagykanizsai férfi, aki Balatonmáriafürdő-alsón a strandon tűnt el csütörtök délután a vízben - közölte Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője.
MTI
Több közlekedésfejlesztési projektnek is csúszik a határideje előre nem látható okok miatt, a Fővárosi Közgyűlés a szerződések módosításáról dönthet következő, augusztus 31-i ülésén.
MTI
Egy sávon megindult a forgalom a Balaton felé az M7-es autópályán, ahol az érdi lehajtónál árokba borult egy kamion csütörtök délután – közölte a rendőrség.
MTI
A péntek éjfélig szóló legmagasabb szintű hőségriasztást egy szinttel mérsékelve szombaton 0 órától vasárnap éjfélig másodfokú riasztást rendelt el az országos tiszti főorvos – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat csütörtökön.
MTI
Megváltozik a főváros zászlajának díszszegélye, ha az erről szóló előterjesztést elfogadja a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén.
MTI
Augusztus utolsó napjáig lehet pályázni támogatásra a Bodrogon és a Tiszán működő köteles kompok átalakításához.
MTI
Az idei nyár különösen kedvezett a darazsak zavartalan szaporodásának és fejlődésének, ezért a Pilisi Parkerdő Zrt. fokozott elővigyázatosságra kéri az erdei túrára indulókat.
MTI
Összesen hatvan kormánytisztviselőt nevezett ki a fejlesztési tárca közigazgatási államtitkára, de több főosztályvezetőt és helyettest is állományba vettek. Majdnem harmincan pedig távoztak a szaktárcától – írja a Népszabadság internetes oldala.
Nol
Az Alstom fontos módosításokat hajtott végre a 2-es metróvonalra szánt metrószerelvényeken, amelyek érintették a fékrendszert is – közölte az Alstom és a BKV csütörtökön.
MTI
Árokba borult egy kamion csütörtök délután az M7-es autópálya érdi lehajtójánál, emiatt teljesen lezárták az útpálya Balaton felé tartó oldalát – mondta Pap Judit, a BRFK sajtóügyeletese.
MTI
Az LMP szerint törvénytelenségek övezik a budapesti Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium, valamint a kaposvári Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium bezárását. Az ellenzéki pártnál úgy látják: a két iskolát azért akarják, illetve akarták bezárni, mert túl nyitott a szellemiségük, és mert az Orbán-kormány korlátozni tervezi a gimnáziumban továbbtanulók létszámát.
MTI
Turi Attila, Devecser és Budakalász főépítésze lett idén az év főépítésze, a Főépítészi Életműdíjat pedig Sári István, Sopron, Esztergom és Pesterzsébet nyugalmazott főépítésze vehette át a XVI. Országos Főépítészi Konferencia második napján, Balatonfüreden.
MTI
Szigorítanák az érettségit, csökkenne az államilag finanszírozott képzésben részt vevők száma, az önkormányzatok pedig visszavehetnék azokat az iskolákat, amelyeket még el sem vett tőlük az állam – többek között ez derül ki a készülő köznevelési törvény koncepciójából. Az új jogszabályok ősszel kerülnek a parlament elé.
hvg.hu
Súlyosan megsérült az az idős kerékpáros, akit elütött egy autó Kiskunfélegyházán – értesült a HavariaPress.
HavariaPress
Súlyosan megsérült az a motoros, aki egy autóval karambolozott Debrecenben – értesült a HavariaPress.
HavariaPress
Dönthetnek a Széll Kálmán tér átépítésének koncepciójáról a fővárosi képviselők a közgyűlés következő, augusztus 31-i ülésén.
MTI
Négy nap múlva hirdetik ki a felsőoktatási pótfelvételi ponthatárait. Az eljárásban csaknem 13 ezren adtak be kérelmet. A ponthatárokat a www.felvi.hu oldalon teszik közzé.
MTI