Közbeszerzés nélkül vásárolna autókat Pintér

Több mint hatszáz gépkocsit akar nyílt közbeszerzési eljárás nélkül bérelni a belügyi tárca, a szakbizottságtól pedig biztonsági okokra hivatkozva kértek felmentést – írja a Népszabadság. Az előterjesztésben viszont nemcsak az eredetileg megjelölt Készenléti Rendőrség szerepel, hanem például a rendészeti szakközépiskolák és a Rendőrtiszti Főiskola is.



Nem lesz elég háziorvos

Évente ugyan 60-100 fiatal lép be a háziorvosi rezidensrendszerbe, de a szakvizsga megszerzése után 40 százalékuk elhagyja a pályát, pedig legalább 250 rezidenst kellene képezni évente ahhoz, hogy 15 éven belül lecserélődjön az elöregedett háziorvosi kar – írta pénteki számában a Világgazdaság.



Tarlós nem védi meg Kocsis Istvánt

Legkésőbb 2014 elején átadhatják a 4-es metró első szakaszát – mondta Tarlós István főpolgármester a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjúban, amelyben azt is közölte, nem kapkodja el a meggyanúsított BKV-vezér felmentését sem.


Télen nyílhat a Velencei-tó kapuja

December végére tolták ki a Velencei-tó kapuja nevű beruházás megvalósítását az eredeti augusztus végi határidőről az egyik velencei testületi ülésen – írta pénteki számában a Magyar Nemzet Sirák Andrásra, a helyi képviselő-testület tagjára hivatkozva.


Szén-monoxid-szivárgás volt a XI. kerületben

Szén-monoxid-szivárgás miatt kiürítettek egy házat Budapesten a XI. kerületben a Lágymányosi úton csütörtökön késő este, két embert kellett kórházba szállítani – mondta Kisdi Márk Máté, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.






Jön a Zöld Nyíl az új miskolci menetrendben

Célegyenesbe ért a Zöld Nyíl elnevezésű miskolci villamosprojekt, így hamarosan átadják a fejlesztési ütem Diósgyőri Gimnáziumig tartó szakaszát; a tanév megkezdésével és a nyári szabadságolások befejeződésével szeptember 1-jén életbe lép az őszi menetrend Miskolcon.



Örvényben: újabb áldozatokat szedhet Pest megye eladósodása

Tovább mélyül a válsághelyzet Pest megyében: az étkeztetés és az ingyenes tankönyvek kifizetése körüli gondok után a pénteki megyei közgyűlés egyik előterjesztése szerint elbocsátanák a szentendrei Pest Megyei Könyvtár alkalmazottainak közel felét. Így csak korlátozott nyitva tartással működhetne tovább az intézmény, ami az igazgató szerint a könyvtár végét jelenti.


Tíz fokkal van melegebb az augusztus végi átlagnál

A legtöbben nem mostanra időzítették a nyaralást, pedig nagyjából tíz fokkal melegebb van, mint általában augusztus végén. Ezt a problémát viszont a meteorológusok sem tudják megoldani, ugyanis hosszabb távú megbízható előrejelzés nem létezik.