Bilincsben vezették elő Szilvásy Györgyöt - fotó

Az MTI információi szerint a péntek éjszaka őrizetbe vett Szilvásy Györgyöt a Gyorskocsi utcai börtön épületéből szállították át a katonai ügyészségre. Szilvásy György mintegy fél órán át tartózkodott a tárgyalóteremben. Vele együtt egy másik férfit is bilincsben vezettek be a tárgyalásra, ám azt nem lehet tudni, hogy ő ki volt és mivel gyanúsítják.




LMP: az EU-elnökség nem makulátlanul sikeres

"Önáltatás, önbecsapás lenne, ha makulátlanul sikeresnek minősítenénk (...) igenis vannak lehangoló tanulságok" - fogalmazott az Országgyűlés európai ügyek bizottságának alelnöke a magyar EU-elnökséggel kapcsolatban.


Hogy állhat össze a kép Galambos, Laborc és Szilvásy ügyében?

Jakubinyi Róbertet, az Egymásért Alapítvány csempészetért elítélt vezetőjének, Földesi-Szabó Lászlónak az üzlettársát alig három hete fogták el. Azóta két egykori NBH-főigazgatóval és egy volt titokminiszterrel szemben indult büntetőeljárás államellenes bűntettek gyanúja miatt. Az ügyben vagy a közhasznú szervezet NBH-s kötődésének hibáiról vagy a Mol-részvények orosz kézre játszásáról lehet szó. Cikkünk kísérlet a történtek kibogozására.


Nyolc autóval ütközött egy kamion Szerencsen

Kamion okozott balesetet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencs belvárosában hétfőn kora délután, a balesetben négyen könnyebben megsérültek, és nyolc autó, valamint a teherjármű megrongálódott - közölte a rendőrség.



Pannonhalmán temetik el Habsburg Ottó szívét

A hétfőn elhunyt Habsburg Ottó földi maradványait július 16-án, a bécsi Kapucinusok Templomában, a szívurnát, szűk családi körben, Pannonhalmán helyezik örök nyugalomra - közölte a Habsburg-titkárság.



Magyar EU-elnökség: máshogy látja a Fidesz és máshogy az MSZP

A külügyminiszter szerint sok tekintetben erősebb lett Európa, mint amilyen hat hónappal korábban volt. Az MSZP ugyanakkor úgy látja, bár a szakmai feladatokat valóban jól látta el a magyar soros EU-elnökség, a "negatív politikai elemek" miatt összességében nem volt sikeres.


A megelőzést erősítené az ÁSZ a korrupció leszorításához

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) korrupcióellenes tevékenysége az integritás, a helyes magatartás kultúrájának erősítésével, és az ellenőrzések szerepének növelésével válhat hatékonyabbá, a korrupció elleni küzdelemben pedig az eddiginél nagyobb hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre - derül ki az ÁSZ Kutató Intézetének (ÁSZKUT) legújabb tanulmányából.






Gyilkosság a Nyugatinál: élettársa lőhette le a fiatal nőt?

A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, miután vasárnap kora este az egyik Nyugati pályaudvarhoz közeli, Kádár utcai lakóház lépcsőházában több lövéssel megöltek egy 27 éves nőt. Állítólag élettársa lőtte le - írja a Bors.



Ezen a héten sem lesz BKV-sztrájk

Átmenetileg okafogyottá vált, s jelenleg jogszerűtlen is lenne a BKV szerdára tervezett sztrájkja, így a meghirdető VTDSZSZ elhalasztotta a munkabeszüntetést. A továbbiak a bíróságon és a kormányon múlnak: ha előbbi jogerősen engedélyezi a sztrájkot, a kormány pedig érdemben nem tárgyal, a közeljövőben lehet sztrájk. A hétfői egyeztetés nem hozott előrelépést.


Hatezernél is több orvos távozhat jövőre az országból

Több mint hatezer szakorvos és rezidens hagyhatja el jövőre az országot, ha a következő fél évben nem dolgoznak ki olyan életpályamodellt, amely itthon tartaná őket - derül ki a Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) felméréséből.