Két ember végül megmenekült a PTE-n
Egy héttel ezelőtt még úgy tűnt, összesen negyvennyolc embertől fog megválni a PTE, két munkatársat azonban sikerült megmenteni - számolt be a bama.hu.
Egy héttel ezelőtt még úgy tűnt, összesen negyvennyolc embertől fog megválni a PTE, két munkatársat azonban sikerült megmenteni - számolt be a bama.hu.
bama.hu
Hét év alatt semmivel sem kerültünk közelebb az Európai Unió átlagos életszínvonalához. A történet jelentős részben Medgyessyről és Gyurcsányról szól, de nem csak róluk.
hvg.hu
Kifizette a teljes vételárat a Manufaktúra-Befektető Kft. (M-B) a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. kisebbségi részvénycsomagjáért, és ez év végéig több százmillió forinttal erősíti meg a céget - közölte Páva Zsolt, Pécs polgármestere.
MTI
Hiába jelentkezett újra a rendőrségen egy nyugállományban lévő tiszt, a kérelmét elutasították, mert nincs üres helyük. Az egyik rendvédelmi szakszervezetnél több hasonló esetről is tudnak. Szerintük nincs annyi állás, mint amennyi a korkedvezménnyel nyugdíjba vonult ember. A Belügyminisztérium szerint jövőre már lesz hely, akkortól indulhat ugyanis az új életpályamodell - számolt be az RTL Híradó.
RTL Hírek
Négyszázhetvenkilenc nevelési-oktatási álláshely megszüntetéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán, 18 igen és 13 nem szavazattal.
MTI
Hamarosan Budapesten is lesz zöld villamospálya, mégpedig az 1-es és a 3-as villamos útvonala fog zöldbe borulni - olvasható az Urbanista blogon.
hvg.hu
Jelentősen átalakul a személygépjárművek regisztrációs adóját meghatározó táblázat a parlament elé benyújtott előterjesztés szerint - írja a portfolio.hu. 2012. január elsejétől többet kell majd fizetni a ma még kevéssé környezetszennyezőnek - Euro 4 - nyilvánított autók után.
unknown
A Legfelsőbb Bíróság szerdai ítéletében további helyreigazításra kötelezte a Magyar Nemzetet a Diagon-ügyben. Ennek az újság eleget tesz, de elképesztőnek tartják, hogy őket marasztalják el, amikor egy jogszabályi hiányosság miatt a Diagon Kft. vírustesztjeinek összetétele továbbra sem igazolt.
MTI
Kassa 70 évvel ezelőtti bombázásának magyarázatát nem a politikában, hanem a technikatörténetben kell keresni – állítja a friss HVG cikkének történész szerzője.
unknown
Lengyelország szerdán elindította a lengyel EU-elnökség hivatalos honlapját. A www.pl2011.eu címen található internetes oldalon lengyel, angol, francia és német nyelven olvashatók a július 1-jével kezdődő EU-elnökség programjai és legfontosabb eseményei, továbbá információk Lengyelországról és a lengyel kultúráról.
MTI
A VÉSZ vállalkozói érdekvédelmi szervezet ötven fővel demonstrációt tartott a CIB Medve utcai székházánál lévő bankfiókban. A bank bezárta a fiókot, és értesítette a rendőrséget, mert állítása szerint a demonstrálók félelmet keltettek a viselkedésükkel - írja az Origo. A VÉSZ elnöke szerint azonban a bank nem mond igazat, "egy hangos szó sem történt", és további akciókat ígért a bank fiókjai ellen.
Origo
Kivált a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-ből a közútfenntartási és üzemeltetési ágazat, amely az újonnan megalakuló BKK Közút Zrt.-hez kerül; az ehhez szükséges végső tulajdonosi döntéseket szerdán, zárt ülésen hozta meg a Fővárosi Közgyűlés. Az új társaság a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szakmai, és év végéig tulajdonosi irányítása alatt működik.
MTI
Az ősi dél-amerikaiak legfontosabb ünnepén, minden év június 24-én a Napot ünnepelik. Ennek alkalmából "Ünnepeljük a természetet!" címmel az Andok színes forgataga Budapestre költözik és zenés-táncos felvonulást rendeznek a budapesti Váci utcán.
MTI
Az eredetileg Alpár Ignác által tervezett műemlék épületet a francia sztárépítész, Christian Biecher építette át - lenyűgöző stílusban. A főként luxus divatmárkákat árusító üzletközpont tagolása emberléptékű, építészeti megoldásai finomak és változatosak, színei üdítően merészek.
Ember Zoltán
Nyolcvanegy éves korában meghalt Bácskai Mihály Apáczai-, Csokonai- és Radnóti-díjas pedagógus, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium egykori igazgatója, a drámatagozat megálmodója - közölte a város polgármestere szerdán.
MTI
Az UV-B sugárzás csütörtökön is szinte az egész országban eléri majd az extrém, 8,1-es értéket, este azonban megérkezik a hidegfront, de már a délutáni órákban több helyen kialakulhatnak heves zivatarok, amelyeket viharos szél és jégeső kísérhet.
MTI
A kelet-kínai Csöcsiang tartomány bemutatkozásával nyílik meg június 29-én a Márkás Kínai Áruk Központja (China Brand Trade Center, CBTC) Budapesten.
MTI
Robert Fico, az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia elnöke szerint Magyarországot az a veszély fenyegeti, hogy az európai uniós elnökség bejezése után nemzetközileg elszigetelődik. A volt szlovák kormányfő szerdai pozsonyi sajtótájékoztatóján úgy vélte, hogy a mai magyar kormány ezt meg is érdemli.
MTI
Nem mindennapi emlékre bukkantak a múltból a régi iskola bontási munkálatai során Jánoshidán. Az egyik gépkezelő találta meg azt a fémdobozt, amelyben egy 1896-ból származó hivatalos irat és egy mellékelt papír volt - számolt be a szoljon.hu.
szoljon.hu
Megtartotta alakuló ülését szerdán a Közszolgálati Testület - közölte Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának elnöke. A hivatalosan is megalakult 14 tagú testület elfogadta ügyrendjét, szabályozta a működését.
MTI