Mutyizással vádolja a kormányt az MSZP

Gazdasági és politikai mutyival vádolja a kormányt az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának szocialista alelnöke, aki szerint a pénzügyi elvonások, valamint a kormány tulajdonvásárlásai, illetve eladásai személyi és politikai érdekeket szolgálnak.



Kövér szavai visszhangzanak Szlovákiában

A Pravda című pozsonyi független napilap szombati kommentárja szerint az Európai Uniónak (EU) és Szlovákiának is reagálnia kellene Kövér László hétfői lapinterjújában elhangzott kijelentéseire.



"Lényegében nulla" - Szanyi a pártszakadás esélyéről

Szanyi Tibor kizártnak tartja, hogy az MSZP jövő szombati kongresszusán, vagy azután pártszakadás történjen. A szocialista párt elnökségi tagja fenntartja véleményét, hogy az őszödi beszédet Gyurcsány Ferenc és köre szivárogtatta ki.


Magyar romák keresték fel a pápát

Tizenegy magyar roma is részt vett a Vatikánban szombaton tartott európai cigánypasztorációs találkozón. A kontinensen élő különböző cigány népcsoportok képviselőit XVI. Benedek pápa fogadta.


Az MSZP menesztené az agrárminisztert

Az MSZP szerint a magyar uniós elnökség végén távoznia kellene posztjáról Fazekas Sándornak, mivel az ellenzéki párt úgy látja: a vidékfejlesztési miniszter nem látta el megfelelően a feladatát a németországi hasmenésjárvány miatt az európai zöldségpiacot érő kár mérséklésével összefüggésben.


Állami kézbe kerülhetnek a tűzoltóságok

A hivatásos önkormányzati tűzoltóságok állami kézbe vételére tesz javaslatot a kormány a katasztrófavédelemhez kapcsolódó törvények módosításáról szóló parlamenti előterjesztésében. A kabinet emellett egy iparbiztonsági hatóság felállítását, illetve katasztrófavédelmi bírság bevezetését is indítványozza.


Tiszta udvarért szociális ellátás

A családok által igénybe vehető pénzbeli ellátások összegének maximalizálását indítványozza a kormány a közfoglalkoztatással összefüggő törvénymódosítási javaslataiban, arra hivatkozva, hogy a szociális ellátórendszerben kapható támogatások ne ösztönözzenek a munkavégzés ellen. A Ház az előterjesztés elfogadásával felhatalmazhatja a települési önkormányzatokat, hogy a lakókörnyezet rendezettségéhez kössék az aktív korúak ellátására való jogosultságot.


Százezrek a csíksomlyói búcsún

Zarándokok százezrei vonulnak az erdélyi Csíksomlyó melletti Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregbe, ahol a magyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepére, a csíksomlyói búcsúra kerül sor szombaton.



Semjén Zsolt Székelyudvarhelyen járt

A Magyar Polgári Párt és a Székely Nemzeti Tanács vezetésével találkozott és folytatott megbeszélést aktuális kérdésekről Székelyudvarhelyen Semjén Zsolt.


Pünkösdi királyság Nyíregyházán

Pünkösdi királyt választanak hétfőn a Nyíregyházához tartozó Sóstógyógyfürdő múzeumfalujában, ahol felelevenítik az ünnep régi hagyományait, közte a termékenységvarázslást is.


Roma egészségügyi napok Szabolcsban és Borsodban

Egészségügyi és információs napok kezdődnek Szabolcs-Szatmár-Bereg nyírbátori és Borsod-Abaúj-Zemplén megye encsi térségében a roma kisebbség tagjainak megsegítésére. A nyitó rendezvényt szombaton tartják Nyírgelsén, mintegy ötszáz érintettet várnak szűrővizsgálatra, életvezetési és elsősegély-nyújtási tanácsadásra - közölte Zsadányi Gábor projektvezető az MTI-vel.


Baleset miatt dugó van az M7-esen

Baleset miatt torlódás alakult ki az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán a Balaton felé tartó oldalon szombat délelőtt nem sokkal 9 óra után - közölte az Autópályakezelő Zrt. az MTI-vel.



Két kocsi égett ki Nagykanizsán

Kiégett egy teherautó utasfülkéje, amitől egy személyautó is kigyulladt hajnalban Nagykanizsán - tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete szombaton az MTI-t.


Visszafordult egy Malév-gép Budapestre

Visszafordult Budapestre a Malév Rómába tartó szombat reggeli járata 30 perccel a felszállást követően - közölte a Malév Magyar Légiközlekedési Zrt. az MTI-vel.


Kókát is elérheti az elszámoltatás

Nyomozást rendelt el a Nemzeti Nyomozó Iroda az informatikai kis- és középvállalkozások támogatására szánt állami pénzek 2004 és 2010 közötti, vélhetően szabálytalan felhasználása miatt. Budai gyula szerint kóka János akkori informatikai miniszter is érintett lehet.