Merényletet terveztek Schmitt Pál ellen?

A szerb biztonsági szolgálat tagjai a belgrádi Száva Központ közelében elfogták egy belgrádi, fekete BMW tulajdonosát, akiről azt gyanítják, hogy merényletet tervezett Magyarország államfője, Schmitt Pál ellen – tudta meg a szerb „Alo!”. Arra gyanakodnak, hogy a fiatal megpróbálta feltartóztatni azt a járműsort, melyben Schmitt Pál is utazott belgrádi látogatásakor - számolt be a Hír TV.


A Zöld Pardon üzemeltetője nem tudja, mi lesz a területtel

A budapesti Zöld Pardon szórakozóhelyet üzemeltető cég nem tudja, mi lesz október 31-e után a terület sorsa. A társaság szerdán azt közölte, hogy az önkormányzattal kötött szerződésük az országzászló felállításáról nem rendelkezik, s az ügyben semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak.




Alapos a gyanú, hogy megöltek egy embert Hódmezővásárhelyen

Emberölés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy Hódmezővásárhelyen történt bűncselekmény ügyében a rendőrség. A hatóság 62 éves élettársa megölésével gyanúsít egy 35 éves nőt - tudatta szerdán a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.


Galgagyörk: "Holokausztot csinálunk, mert visszajövünk még"

A romák elleni támadássorozat több galgagyörki sértettje is "gárdisták akciójának" hitte a lövöldözést és az őket érő támadást. A Pest Megyei Bíróságon szerdán tett tanúvallomásuk során csak zavarosan tudtak felelni a tanácsvezető bíró részleteket érintő kérdéseire.


Több halat telepítenek a Kis-Balatonba

Befejezték az idei süllőtelepítést a Kis-Balatonon, amelynek során a balatoni vízrendszer emblematikus halából 200 ezer előnevelt példányt engedtek a vízbe - tájékoztatta Füstös Gábor, Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp) horgászturisztikai és kereskedelmi vezetője az MTI-t szerdán. A Kis-Balaton alulhasznosítottsága miatt a társaság új halgazdálkodási koncepciót tervez.


Román rendőrök bukkannak fel a 4-es főúton

Az idén nyáron újra bekapcsolódhatnak román rendőrök a 4-es számú főút Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszán zajló ellenőrzésekbe - közölte a helyi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Pásztorné Kovács Ágnes .



Olajos adócsalás büntetőpere kezdődött Kecskeméten

Különösen jelentős értékre elkövetett adócsalás és jövedékkel való visszaélés miatt indult per 24 vádlott ellen szerdán a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon; az ügyészség szerint a vádlottak Csehországban csaknem 1,5 millió liter bázisolajat vásároltak, majd Magyarországon engedély nélkül üzemanyagként értékesítették azt, de semmilyen adót nem fizettek utána.



Orbán bízik a magyar gazdaság sikertörténetében

Kifejezetten biztatóak a foglalkoztatásról szerdán közölt magyarországi adatok - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Brüsszelben, az úgynevezett európai üzleti csúcstalálkozó színhelyén a sajtónak nyilatkozva. Ma 18-20 ezerrel dolgoznak többen, mint egy évvel ezelőtt - emelte ki.




Egy héten belül ki kell üríteni a Sirályt

Budapest Főváros Önkormányzata felszólította a Városi Színház Művészeti Kht. ügyvezető igazgatóját, Szalai Szabó Istvánt, hogy május 26-ig ürítse ki a Király utcában működő Sirályt.



Magyarországi fegyverügyleteket is vizsgált az amerikai külügy

Újból reflektorfénybe kerültek a brit BAE Systems hadiipari csoport csehországi, magyarországi és más országokban lebonyolított múltbeli fegyverügyletei, miután - a brit és amerikai igazságügyi eljárások lezárása utáni alig több mint egy évvel - az amerikai külügyminisztérium is befejezte saját, "párhuzamos" vizsgálatát - írta a szerdai Financial Times, részleteket idézve az amerikai vizsgálati anyagból.



Elnyelt egy hajót a kolontári halastó

Elsüllyedt a kolontári halastóban az a kotróhajó, amelyet a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa során elöntött, 27 ezer négyzetméteres vízfelületű magántó kitisztítására vittek kedden a helyszínre.