Huszonnégy milliárd forintos uniós támogatás szennyvízprojekthez

Húsz Tápió menti településen összesen mintegy 30 ezer háztartást kötnek be abba a hamarosan kiépülő szennyvízgyűjtő hálózatba, melynek költségeihez több mint 24 milliárd forinttal járul hozzá az unió – közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) pénteken.


Húsvéti nosztalgiautazás a BKV járatain

A BKV egy igazán érdekes programmal, egyedülálló nosztalgiautazással várja az érdeklődőket több helyszínen és időpontban, amelyre csak jeles alkalmakon van lehetősége a közlekedésbarátoknak - írja közleményében a BKV.



Újabb HM-es lakásügyben tett bejelentést a Fidesz

2003. decemberében a HM 100 százalékos tulajdonában álló cég, a HM Ei Zrt. 56,3 millió forintért megvásárolt egy 153 négyzetméteres, III. kerületi lakást. Ezt 2004. márciusában eladta a Mester-Nívó Kft.-nek 65 millió forintért, majd a kft. az ingatlant két héttel később eladta a HM-nek 72 millió forintért.



Kamionstop a húsvét körüli napokban

Szombat és hétfő között nem közlekedhetnek a nehéz tehergépkocsik Magyarország közútjain - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.








Előállították a Véderő vezetőjét Gyöngyöspatán

Kiköltöztettek 276 roma felnőttet és gyereket Gyöngyöspatáról péntek reggel a Véderő nevű mozgalomnak a településre meghirdetett katonai tábora miatt. A romák egy része politikai menedékjogot kér az USA-tól és Kanadától. A Véderő vezetőjét és több tagját péntek délután előállította a rendőrség, ezután megérkezett a faluba Pintér Sándor belügyminiszter is.



Meghamisított adatokkal szerzett pénzt iskolájának egy igazgató

Jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt folytattak nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóság pénzügyi nyomozói egy Borsod megyei oktatási intézmény vezetője ellen - közölte Jánvári Regina főhadnagy, sajtóreferens pénteken. Az iskolaigazgató beismerő vallomást tett, akár öt évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.


Iszapömlés: még lúgos a kolontári tó

Fél évvel a természeti katasztrófa után reális esély van rá, hogy újraéled a kolontári halastó élővilága – hangzott el pénteken az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában.



UD Logisztika: Eltiltva

Eltiltotta a működéstől és elrendelte az UD Logisztika Kft. kényszer-végelszámolását a bíróság - írja a HVG.



Fokozott ellenőrzés az utakon húsvétkor

Húsvétkor fokozott ellenőrzést tartanak az ittas járművezetők kiszűrésére a rendőrök; egyes útvonalakon (M1, M0, M5) a külföldi vendégmunkások utazása miatt nagyobb forgalomra, összefüggő kocsisorokra kell számítani; a határforgalomban is torlódás várható - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken.