Tart a megcsúszott avasi támfal helyreállítása Miskolcon

A miskolci önkormányzat szakemberei az elmúlt hét végén, a domb Lövei során történt partfalomlás után a közvetlen életveszélyt elhárították, hétfőn pedig elkészült egy ideiglenes út is, hogy a terület autóval is megközelíthetővé váljon.



Ismét írt egy rendőr: a testületet szétzüllesztő kormányzat semmi jóra nem számíthat

Újabb rendőr írt nyílt levelet a miniszterelnöknek és a belügyminiszternek, hangsúlyozva, hogy a rendőrségnél kialakult helyzet tarthatatlan, és hogy a korkedvezményes nyugdíj elvételével a rendőrök utolsó kedvezményét veszi el a kormányzat. Mivel ezzel szétzüllesztik és lefokozzák az ország erőszakszervezetét, a kormány semmi jóra nem számíthat, különösen arra nem, hogy erős lesz a rendvédelme. Hortobágyi István levele is igazolja azt, hogy nem egy ember véleményét fogalmazta meg korábban Bajusz Ferenc őrnagy.



Nem fogja megszavazni az alkotmányt a Jobbik

Dúró Dóra kifogásolta, hogy nem kapott támogatást az a javaslatuk, amely magyar tulajdonban tartotta volna a föld- és ivóvízvagyont, de nem támogatták a kormánypárti képviselők egyebek mellett az ügynöklisták nyilvánosságra hozását, a halálbüntetés visszaállítását vagy a privatizáció jogszerűségének felülvizsgálatát sem.


Szegedi 2-es villamos: felfüggesztést kezdeményez a tervező

Kezdeményezi a szegedi 2-es villamosvonal kiviteli terveire vonatkozó használati jog hatósági felfüggesztését a tervező Nagy és Társai Bt., mivel a megszabott határidőig nem kapta meg a tervek ellenértékét – közölte Nagy József ügyvezető hétfőn az MTI-vel.


Újabb üzemzavar a MÁV-nál

Átlagosan 10-20 perccel hosszabb menetidővel közlekednek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok és a Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vasútvonalon.


Apasztják Balatont

A siófoki zsilipen keresztül másodpercenként 11,3 köbméternyi vizet engednek le a Balatonból.




Összevonták a céget, öngyilkos lett a győri menedzser

Fejbe lőtte magát Kovács Barnabás, aki a közműcégek tavalyi összevonásáig irányította a győri hulladékkezelő társaságot; Kocsis Tünde alezredes, megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn megerősítette az MTI értesülését.


Elkezdődött a viharszezon

A hét végi viharos időjárás okozta károk miatt 300 lakáskárt jelentettek az ügyfelek a Generali Biztosítónak, mintegy 30 millió forint értékben, tavaly több mint kétszeresükre nőttek az ilyen károk - közölte a biztosító hétfőn az MTI-vel.



Legyen bármilyen az alkotmány, a Fidesz megszavazza

A kétharmados kormánytöbbség minden bizonnyal megszavazza majd az új alkotmányt, sőt, várhatóan nem lesz olyan kormánypárti képviselő, aki nem szavaz igennel. Ezt teljesen egybehangzóan erősítették meg a hvg.hu-nak nyilatkozó fideszes képviselők. Úgy tűnik: ha n darab, véletlenszerűen kiválasztott betűt egymás után raknának és azt alkotmánytervezetnek hívnák, sokan azt is megszavaznák.



Lázár lenácizta a Jobbikot

Felháborítónak tartja a Jobbik stílusát a Fidesz frakcióvezetője, aki visszautasította, hogy bármely képviselőt bárki is hazaárulónak nevezzen Magyarországon. Lázár János szerint egyébként a Jobbik javaslatai támogathatatlanok, jogi és tartalmi értelemben is minősíthetetlenek.





Vona Gábor: a kormány „nem reál-, hanem orálpolitikát folytat”

Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője felszólalásában beszélt Tétényi Évának, Esztergom független polgármesterének hétvégi "zarándoklatáról", és beszéde végén át is adta a kormány képviselőjének az esztergomiak petícióját. Az ellenzéki politikus szerint ha a kormány "nem hallgatja meg a helyi emberek segélykiáltását, akkor a város működésképtelenné válik, mert a Fidesz egy pártkáderért feláldoz egy 33 ezres várost".