Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kezdeményezi a szegedi 2-es villamosvonal kiviteli terveire vonatkozó használati jog hatósági felfüggesztését a tervező Nagy és Társai Bt., mivel a megszabott határidőig nem kapta meg a tervek ellenértékét – közölte Nagy József ügyvezető hétfőn az MTI-vel.
A szakember elmondta, hogy cége készítette el a 2-es villamosvonal kiviteli terveit az építési munkákat végző konzorcium egyik tagja, a Középszolg Kft. számára. A tervekért kiállított számlák fizetési határideje lejárt, az elsőé még 2010 októberében, azok ellenértékét azonban a mai napig nem kapták meg. A tervezőcég 2011. február 16-án kezdeményezett felszámolást a Középszolg Kft. ellen, végső fizetési határidőként pedig a hétfői napot szabta meg – tudatta az ügyvezető. Hozzátette: mivel a tervek ellenértéke nem érkezett meg a vállalkozás számlájára, a tervezőcég kezdeményezi a közlekedési, a környezetvédelmi és a munkavédelmi hatóságnál, valamint a helyi szerveknél a szerzői jogvédelem alá eső tervek használati jogának felfüggesztését.
Nagy József hangsúlyozta, a tervek alapján jogszerűen így nem folyhat tovább munka a villamosvonalon. Csanádi Zoltán, a villamosvonal építését koordináló Szeged Pólus Nonprofit Kft. projektigazgatója az MTI-nek elmondta, a tervek felfüggesztése álláspontjuk szerint nem eredményezi a munka leállását. Az építési engedély alapjául szolgáló terveket ugyanis egy másik cég, a Főmterv Zrt. készítette. Az építő konzorcium és a tervező közötti jogvitában a Szeged Pólus Nonprofit Kft. is próbál közvetíteni, annak eldöntése nem a szakhatóságok, hanem a bíróság feladata – fogalmazott a projektigazgató, aki ezért nem számít arra, hogy bármelyik hatóság is felfüggesztené a kivitelezést.
A 2-es villamosvonal 3.040 méteres vágányrendszerének, felső vezetékeinek, valamint a kapcsolódó egyéb építmények kivitelezésére 2009. december 4-én kötött szerződést az önkormányzat a cseh OHL ZS cég által vezetett konzorciummal 2,085 milliárd forintos nettó vállalkozási díjért. A Csongrád Megyei Bíróságon múlt csütörtökön kezdődött meg az a per, amelyben a szegedi önkormányzat 417 millió forint kötbért követel a kivitelező konzorcium tagjaitól a 2-as villamosvonal csúszása miatt. Az építkezésnek a többször módosított határidő szerint 2010. szeptember 18-ra kellett volna elkészülnie, a kivitelezők a beruházás befejezését most július közepére ígérik. A tárgyaláson az építőket képviselő ügyvédek kifejtették, a munka rajtuk kívülálló okokból, a többi között a pontatlan közműtérképek miatt csúszik.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.