Gulyás: politikai okok miatt titkosították a 2006-os zavargások jegyzőkönyveit
A Fidesz a titkosítást néhány személyi adat kivételével egyáltalán nem tartja indokoltnak, az ugyanis szerintük kizárólag "a korábbi kormányzat érdekeit szolgálta".
A Fidesz a titkosítást néhány személyi adat kivételével egyáltalán nem tartja indokoltnak, az ugyanis szerintük kizárólag "a korábbi kormányzat érdekeit szolgálta".
MTI
Az MSZP szerint a kormány a földtörvény kijátszásával juttatna "egy tőkés társaság kezére" több ezer hektár kiváló minőségű termőföldet a Zsámbéki-medencében.
MTI
A rasszizmus, az antiszemitizmus vagy a gyűlölködés egyéb szervezett formája nem ismeretlen Magyarországon sem. A csoportok aktivitása változó ugyan, de az internettel és a közösségi médiával ezek a szerveződések is hamar megbarátkoztak.
hvg.hu
A férfi csütörtökön benzint locsolt szét házának egyik szobájában, majd meggyújtotta. Ő elment otthonról, de a felső szinten tartózkodó két felnőtt korú fiának nem szólt, ők a beszivárgó füstre figyeltek fel.
hvg.hu
Újabb gyanúsítottat, egy 21 éves férfit vettek őrizetbe a rakamazi gyilkossági ügyben - közölte a rendőrség pénteken.
MTI
Az ellenzéki párt szerint a gyermekek után járó extra szavazatról szóló javaslat "elképesztő, elfogadhatatlan és dilettáns".
MTI
Két héten belül elkezdi tárgyalni az Alkotmánybíróság a magán-nyugdíjpénztári törvényt – állította a hvg.hu-nak egy neve elhallgatását kérő magas rangú alkotmánybírósági forrásunk.
hvg.hu
A gyanúsított Y. Mustafa feltehetően árulta a kábítószert, az ehhez használatos eszközök is előkerültek a rendőrségi akció során - értesült a HavariaPress.
HavariaPress
Emberölés történt pénteken hajnalban Gyomaendrődön; a férfit egy kocsmai italozó ölte meg nyereségvágyból - közölte a rendőrség.
hvg.hu
Úgy tűnik, alapvető fordulat állt be az alkotmányozás folyamatában: nem csupán a reménybeli alkotmány elfogadásának időpontja módosult, hanem átértelmezték az alkotmányozás eddigi irányát - olvasható a Méltányosság blogon.
hvg.hu
Pénteken, de legkésőbb hétfőn dönthet a Fővárosi Bíróság a Szivárvány Misszió Alapítvány által a Meleg Méltóság Menete ügyében benyújtott felülvizsgálati kérelméről.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Harminchat afgán állampolgárra bukkantak a határrendészek egy bolgár kamionban csütörtök este Nagylaknál; az illegális úton érkezők Németországba akartak eljutni - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
MTI
Tizennyolc éves fiú ölte meg apját egy vita hevében csütörtökön Hajdúsámsonban - közölte a rendőrség.
hvg.hu
Az elszámoltatási kormánybiztos befejezte a filozófuspályázatok ügyében a vizsgálatot. A pályázatok kiemelt ügyészi felügyeletet kapnak.
MTI
A polgármester viselkedési zavarokra alkalmazható gyógyszert adott az egyik képviselőnek - írja a Dunántúli Napló.
hvg.hu
A Demokratikus Koalíció platform fizeti a volt miniszterelnök pénteki évértékelőjének helyszínén, a Corinthia Hotelben a terembérletet - olvasható a Kapcsolat.hu blogon.
Hírszerző
Hírszerző
FH
A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság felbontaná a 180 milliós riasztási rendszerre kötött szerződést az azt kifejlesztő Synergonnal.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Párizs lebontotta a maga csarnokát, Budapest azonban sokkal jobb döntést hozott. Videósunk a Vásárcsarnok újjáépítését vezető építészmérnököt kérdezte a helyszínen.
A Zala megyei Bödeházán február 27-ére tűzte ki a helyi választási bizottság az ősz óta negyedik polgármester-választás időpontját, a szavazást ezúttal is a túl sok betelepülő miatt érvénytelenített voksolás miatt kell megismételni - közölte Szép Zsuzsanna, a település körjegyzője pénteken.
MTI
A Szema-Liberális Párt beadványa rámutat, hogy a kuruc.info nagy nyilvánosság előtt, folyamatosan, több cikkében tagadja, kétségbe vonja, illetve jelentéktelen színben tünteti fel a nemzetiszocialista rendszer által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények elkövetését.
hvg.hu