Pénzéért gyilkoltak meg egy idős férfit, majd feladták magukat

Pénzéért öltek meg egy gyomaendrődi férfit, péntek hajnalban. Két fiatal férfi határozta el, hogy kirabolják az idős embert. Egyikük úgy megverte a férfit, hogy az belehalt sérüléseibe. A gyilkosok feladták magukat a rendőrségen. Kihallgatásuk még most is tart - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Vargáné Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.


Előzetesben a cserbenhagyó ukrán autós

Elrendelte a Nyíregyházi Városi Bíróság annak az ukrán állampolgárságú férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint az autójával elgázolt, majd cserbenhagyott egy férfit Tákoson - közölte a megyei bíróság szóvivője, elnökhelyettese pénteken.



A HM szerint van elég kerozin a Gripenekbe

Cáfolja a Honvédelmi Minisztérium a Magyar Nemzet mai híradását arról, hogy üzemanyaghiány miatt veszélybe került a Gripen vadászgépek idei kiképzési programja.





Nem igényes a normaszöveg a Jobbik szerint

A Jobbik álszentnek tartja a Fidesznek az ellenzéki pártok alkotmányozási javaslatihoz való eddigi hozzáállását, ezért nem kíván élni azzal a lehetőséggel, hogy március 15-ig saját törvényjavaslatot nyújtson be az új alaptörvényről - mondta Dúró Dóra pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.




Karddal és vascsővel estek egymásnak Józsefvárosban

Két huszonéves fiatalember egymásra támadt a főváros VIII. kerületében. A két támadót a rendőrök előállították, majd őrizetbe vették, ellenük felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult eljárás.


Már előzetesben az ózdi uzsorások

Zsarolás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt büntetőeljárás indult egy ózdi férfi és nő ellen; pénteken előzetes letartóztatásba helyezték őket.









Miről nem szól a médiatörvény?

Számos cikk és elemzés született már arról, hogy a médiatörvény mit, hogyan tartalmaz, de arról nem esett szó, hogy miről nem szól a médiaalkotmányunk. A Méltányosság-blog legfrissebb bejegyzésének a szerzője ezt próbálja pótolni.