szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A fiatalok megfelelő munkajogi tájékoztatása, valamint a nyári munkavégzésének segítése érdekében az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) és a Munkástanácsok ifjúsági tagozata közös jogsegélyszolgálatot indít - mondta el Stágel Bence országgyűlési képviselő, az IKSZ elnöke.

A nyári szünetben több ezer fiatal vállal rövidebb vagy hosszabb időre diákmunkát, de - különösen a 15-24 év közötti fiatalok - számos esetben kiszolgáltatott helyzetben teszik ezt, rájuk nézve hátrányos feltételekkel - mondta Stágel Bence, aki szerint gyakran szerződést sem kötnek velük, de előfordul a szóban megbeszélt feltétek utólagos, egyoldalú módosítása, amely a munkavállalót hátrányosan érinti, különösen a bérezés vonatkozásában.

Stágel Bence szerint érdemes olyan munkáltatónál vagy diákmunka-szövetkezetnél munkát vállalni, akiről a jelentkezőnek megbízható, pozitív referenciája van. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség arra kéri a munkaügyi felügyelőségeket, az érintett hatóságokat, valamint az önkormányzatokat hogy a nyári időszakban fokozottan ellenőrizzék a fiatal munkavállalók foglalkoztatási körülményeit, hogy ezzel elkerülhetőek legyenek a munkáltatói visszaélések. Emellett a fiatalok megfelelő munkajogi tájékoztatása, valamint a nyári munkavégzésének segítése érdekében az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) és a Munkástanácsok ifjúsági tagozata közös jogsegélyszolgálatot indít, a bejelentéseket, kérdéseket az iksz@kdnp.hu e-mail címre várják.

Oroszországnak szánt rakétáit próbálgathatta Észak-Korea

Oroszországnak szánt rakétáit próbálgathatta Észak-Korea

55 Mol-kútnál lesz MBH-bankautomata

55 Mol-kútnál lesz MBH-bankautomata

Díszes társaság verődik össze Moszkvában a győzelem napi felvonulásra

Díszes társaság verődik össze Moszkvában a győzelem napi felvonulásra

Drónokkal támadja egymást India és Pakisztán

Drónokkal támadja egymást India és Pakisztán