szerző:
MTI/Kisalföld
Tetszett a cikk?

Gépipari szakemberek családostul Győr-Moson-Sopron megyébe költöztetésétől várja a munkaerőhiány enyhülését a Professio Fémipari és Szakképzési Klaszter, amely elküldte erről szóló javaslatát a szaktárcának és honatyáknak - írja keddi számában a Kisalföld.

Miklósy Lajos, az összesen nyolcmilliárd forintos forgalmú, hatszáz embert foglalkoztató cégeket összefogó szerveződés elnöke a napilapnak elmondta: az egyebek mellett állami és önkormányzati finanszírozású bérlakás-programot tartalmazó elképzeléssel lehetne ellensúlyozni, hogy a nagyvállalatok folyamatosan szívják el a kisebb cégek munkaerejét. Így most körülbelül hatszáz álláshely üres megyeszerte az ágazatban.

Ha ilyen Samsung tévéje van, ingyen kap rá egy nagyon látványos funkciót

Ha ilyen Samsung tévéje van, ingyen kap rá egy nagyon látványos funkciót

Hatékonyabb, jobb és nagyobb hulladékudvar-hálózat

Hatékonyabb, jobb és nagyobb hulladékudvar-hálózat

Már huti lázadókat is importál az ukrajnai frontra Moszkva

Már huti lázadókat is importál az ukrajnai frontra Moszkva

Sonny Boy, Al Pacino élete – 3. rész: "Mit szólnál, ha azt mondanám, egymillió van ebben a dobozban?"

Sonny Boy, Al Pacino élete – 3. rész: "Mit szólnál, ha azt mondanám, egymillió van ebben a dobozban?"