Rádiót vettek Mészáros Lőrincék a Balatonnál
Kempingjei már voltak a Balatonnál a felcsúti polgármesternek, most rádiója is lett, két frekvenciával.
Kempingjei már voltak a Balatonnál a felcsúti polgármesternek, most rádiója is lett, két frekvenciával.
hvg.hu
Az olasz Armani luxus ruházati és kiegészítő termékeket forgalmazó cég csökkenő forgalomról számolt be kedden.
MTI
A készülő Millenáris park közelében valamivel több mint 5 milliárd forintból építették át a hasonló nagyságú Széll Kálmán teret, a József nádor téren pedig 3 milliárdból alakítanak ki mélygarázst, az új zöld tér költsége azonban ennél jóval nagyobb, 17 milliárd körül lesz. Az Index megpróbálta kideríteni, miért.
hvg.hu
Egy gyenesdiási cukrász lett a második a fagylalt világkupa európai döntőjében.
hvg.hu
A McDonald's a vártnál kedvezőbb eredményeket ért el, döntően az amerikai üdítőital-promóciók és a cég új szendvicseinek sikerei miatt. A hírre emelkedni kezdtek a Meki-részvények.
MTI
A 24.hu értesülése szerint hétfőn elbúcsúzott munkatársaitól a kormánybarát hírportál egyik felelős szerkesztője.
hvg.hu
Idén újabb rekordot dönthetnek a beruházás-ösztönzési rendszerben gondozott magyarországi befektetések - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) első félévi munkáját értékelő sajtótájékoztatón. Közölte, a Tesla alelnökével várhatóan ősszel találkoznak majd személyesen is.
MTI
Árverésen értékesíti a Nate D. Sanders aukciósház Donald Trump 2005-ben készített rajzát. A licitálás 9 ezer dollárról indul.
hvg.hu
Szeretnék, ha könnyítenének a fuvarozásra vonatkozó nyugat-európai szabályokon.
MTI
Az internet és a digitális technológiák térhódításával a történetmesélés újra felkapott reklámeszközzé vált, hatékony segítséget nyújtva a brandépítéshez vagy a termékek megkedveltetéséhez. Íme néhány innovatív példa a legnagyobb autómárkák eszköztárából.
HVG Extra Business
A Római-parti mobilgát tervezett építése miatt a vendéglősök augusztus 31-ig kaptak működési engedélyt, utána nekik kell gondoskodniuk épületeik bontásáról. Kilátogattunk a helyszínre.
Zelki Benjámin
Az utóbbi napokban 430 sebességmérő radart takartak le sötét műanyagzsákkal, vagyis tettek működésképtelenné a francia autópályákon. Az elkövetők álarcot viselnek, de nem titkolják a foglalkozásukat: a francia nemzeti dohányárudák tulajdonosai. De mit keresnek az utakon?
hvg.hu
Rizsszem nagyságú chipet ültetnek a kezükbe.
MTI
Egy nemrég meghirdetett háromhektáros ingatlan a Szabad Pécs szerint kifejezetten alkalmas lehet a Magnus Aircraft terveinek megvalósításához
hvg.hu
A Marks&Spencer képviseletet sem tart fenn ezután Magyarországon, a vásárlók a cég könyvelését végző társasághoz fordulhatnak, ha esetleg hibás árut vettek.
hvg.hu
A cégbíróság elrendelte a július elején fizetésképtelenséget jelentett Green Holidays Kft. utazási iroda részvényesének vagyoni részesedésének lefoglalását. Az erről szóló határozat a Cégközlönyben jelent meg.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A T-Systems szállította le a BKK jegyárusító automatáit, ehhez képest új fejlesztés a bírálatok és támadások miatt leállított online értékesítés.
hvg.hu
Akár 9%-os árcsökkenés jöhet néhány járaton a közeli jövőben- közölte a Ryanair. Ugyanígy nyilatkozott nemrég az easyJet és a Wizzair is. Az ok: Észak-Afrika és Törökország egyre kevésbé népszerű a turisták között a terrorfenyegetés miatt.
hvg.hu
A cég vételi ajánlatot tett az olasz légitársaságra.
MTI