A jó vezető megtanul a terroristák fejével gondolkodni

Ahhoz, hogy megfelelő döntést hozzon krízishelyzetekben és beosztottjai is kitalálják a gondolatát, egy vezetőnek érdemes tanulmányoznia a profi katonák kiképzését, speciális képességeit és a katonai vezetői módszereket, állítja Porkoláb Imre, a Pentagonban szolgáló NATO-főtiszt. A legmagasabban jegyzett magyar katona civileknek is átadja tudását.




Már nem az építőipar a legneccesebb, de ki nem találná, hogy melyik az

A múlt évben közel felére csökkent a felszámolások száma a 2014-es évhez képest, aminek következtében a magyar vállalkozások bedőlési aránya is jelentősen mérséklődött. A kiemelkedően kockázatos iparágak listáján is történtek meglepő fordulatok, mivel a korábban hosszú ideig legkockázatosabbnak ítélt építőipart egy ideje már megelőzte a szálláshely-szolgáltatás. 2015-ben azonban egy másik szektor is maga mögé utasította az építőipart. Az élelmiszergyártás ugyanis az elmúlt évben a vendéglátás után a második legkockázatosabb szektorrá vált.



Gálánsan költött Habony lapjainál az MVM

Az állami cég 110 millió forintot a Modern Media Group lapjainál költött el nukleáris energiát népszerűsítő hirdetési kampányában. Miközben a 888 és a Lokál.hu nézettségéről nincs hiteles adat, feltűnő, hogy az utóbbinál csaknem hatszor annyit költött az MVM, mint például az Indexnél.



A távmunka nem azt jelent, hogy munkába menet és jövet is lehet dolgozni

Az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériuma áll a nyolcadik helyen azon cégek, intézmények top százas listáján, amelyeknél valóban létezik távmunka. Magyarországon a munkavégzés ezen formáját leginkább túlórázásra és a betegszabadság „hasznos” eltöltésére használják. Amerika messze van.



Putyin adót akaszthat a Google és az Apple nyakába

Az illetékes orosz minisztériumoknak és kormányhivataloknak javaslatokat kell kidolgozniuk arra, hogy az orosz információs technológiai cégek a külföldi vetélytársaikkal "azonos feltételek mellett folytathassák tevékenységüket". Erre Vlagyimir Putyin elnök adott megbízást. A Vedomosztyi című lap online kiadása szerint ez azt jelentheti, hogy a Google és az Apple szolgáltatásainak megadóztatására készülhetnek.


Adófizetés helyett radíroz és kütyüzik a taxisok egy része

Egy plusz eszköz vagy hardver segítségével könnyen ki lehet „radírozni” egy-egy fuvart a taxiórákból. A taxisok egy része él is ezzel, hogy kevesebb adót fizessen. És ez csak az egyik trükk. Az uberes vitában a taxisok egy fő érve az, hogy ők rendesen adóznak – ezt azonban néhány társuk vitatja. Összességében milliárdos nagyságrendű adót csalhatnak el itthon trükközéssel a taxisok – derül ki az Index cikkéből.



Komoly gond volt az Aldiban árult egyik biztonsági kamerával

Az Aldi kínálatában szereplő biztonsági kamerák rendszerével komoly problémák vannak: gyári beállítások mellett illetéktelenek is hozzáférhetnek az interneten keresztül a kamera képeihez és a hanghoz is. A Maginon modelleket Magyarországon is árulták. Az Aldi szerint már nincs gond a kamerával.



Négy tipp, hogy értelme is legyen a közösségi marketingnek

A közösségi oldalak nemcsak, hogy nem veszítettek népszerűségükből, de gombamód szaporodnak, és egyre több embert tudhatnak követőik között. Ha lépést akar tartani vásárlóival jobb, ha megfogadja ezt a néhány tippet.


Itt az Uber új, ma bevezetett becsületkódexe

Hétfőtől érvényes a közösségi személyszállító alkalmazás új akcióterve, amelyet a taxistüntetésre és a kormány elvárásaira reagálva állítottak össze. Úgy tudni, ennek ellenére még a régi, laza szabályok szerint is lehet uberezni.




Bérrobbantott a Kika - de volt is honnan emelni

Rendkívüli döntésre szánta el magát a Kika, hogy megtartsa a szakképzett személyzetét: az országos áltagon felül, 12,3 százalékkal emelte a dolgozói bérét - írja a napi.hu. A bruttó 15 ezer forintos emelés egyben azt jelenti, hogy eddig a dolgozók csupán a minimálbér körüli összeget kereshették.