Háborús bűnös segítette Mészáros Lőrinc eszéki üzletét

Szerbeket kínoztatott meg a délszláv válságban az a volt tábornok, aki közvetített a felcsúti polgármester eszéki focicsapat-vásárlásában. Branimir Glavas saját bevallása szerint nem Mészárost, hanem annak horvát üzlettársát ismertette össze az eszéki polgármesterrel. Mészárosék még nem írták alá a 46,6 százalékos tulajdonrész megvételéről szóló papírokat.


Durván bevásároltak a trafikok

Közel hatvan százalékkal ugrott meg a szabadkereskedelmi forgalomba hozott cigaretták mennyisége, azaz ennyivel többet rendeltek meg a trafikosok az Országos Dohányboltellátó indulását követően, melyben nagy szerepet játszhatnak az ellátási gondok.


Jobban bízunk az állásunkban, de a vidék jóval pesszimistább

Az egy évvel korábbi adatokhoz képest mérsékelten ugyan, de többen érezték stabilabbnak állásukat a tavalyi utolsó negyedévben. A tanultabbak és a fővárosban élők optimistábbak, de a vidék, legfőképp Kelet-Magyarország esetében jelentős a hangulatromlás.





Milliós bírságot kockáztatnak a figyelmetlen cégek

Akár egymillió forintos büntetéssel számolhatnak azok a nagyvállalatok, amelyek a következő hetekben sem pótolják regisztrációjukat a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) honlapján. Ennél is nagyobb, 10 millió forintig terjedő összeget fizethetnek azok a cégek, amelyek ez év végéig elmulasztják az energiahatékonysági törvényben meghatározott energetikai audit végrehajtását.


Újabb vasárnapi Spar nyílik

Nem áll le a Spar, folytatja a vasárnap is nyitva tartó üzletek nyitását, ezúttal a kilencedik kerületben a Nagycsarnok tőszomszédségában készült el egy újabb ilyen egység.


Betett az enyhe idő a H&M-nek

Csökkent a Hennes & Mauritz (H&M) svéd divatáru-kiskereskedelmi lánc negyedéves profitja az egy évvel korábbi nyereséghez képest.





"Bezzeg a vénember otthonról nem dolgozik" - irodák és generációk

Egyre gyakoribb, hogy ugyanazon a munkahelyen akár öt különböző korosztály is együtt dolgozik. A pályakezdő fiatalok a Z generációhoz tartoznak, az ő alapvető élményük a 2008-as gazdasági világválság, míg nagyapáik még a második világháborúhoz teszik a nullpontot. Öt teljesen különböző embertípus dolgozik együtt, akik mást gondolnak a világról, a technológiáról, a munkáról, a karrierről – és úgy összességében az életről is.


Leszedette egy magyar pszichológus a Rorschach-pulóvert a polcokról

Egy magyar pszichológus a H&M kínálatában fedezte fel a Rorschach-teszt egyik ábráját, ám mint kiderült, a teszt jogdíjait birtokló svájciak nem adtak engedélyt a minta felhasználáshoz, ezért a ruhaforgalmazó beszedeti az összes darabot a polcokról. Azonban a jogdíjakon túl van egy sokkal fontosabb oka is, hogy miért kell a pulóvert beszedni.


Visszaadja az oszlopokat a főváros, de a Mahir elégedetlen

A fővárosi önkormányzat lehetővé teszi a Mahir Cityposter Kft. számára, hogy elszállítsa a telephelyéről a 169 leszerelet hirdetőoszlopot, azonban a cég azt szeretné elérni, hogy a főváros saját költéségén állítsa vissza az eredeti állapotot.


Szeviép-ügy: A kormányzati politikát okolják az ártatlanságot valló vádlottak

Nem a vádiratban szereplő ügyletek, hanem a 2008-as válságot követő kormányzati politika tett be a szegedi építőipari cégnek, legalábbis ezt hangoztatta a szerdai bírósági tárgyaláson a csődbűntettel gyanúsított egyik vállalkozó. A három vádlott ártatlannak vallotta magát, védőik az ügyészségi vád törvényességét is kétségbe vonták, az ügyész azonban fenntartotta a vádpontokat.


Ősztől csak az államtól kaphat gázt, ha akarja, ha nem

Októberig átveszi a teljes lakossági földgázpiacot az Első Nemzeti Közműszolgáltató (ENKSZ) szakmai irányítása alatt álló Főgáz – közölte Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára. Arról is beszélt, hogy újabb bevásárlásra készül az állam, most egy távhőcéget vennének meg.


Elbukott egy pert a Közgép a Kúrián

Alaptalanul kifogásolta a Közgép, hogy más nyerte a Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás hulladékgazdálkodási rendszerének tervezésére és kivitelezésére kiírt közbeszerzést. A Kúria jogerős ítéletben mondta ki, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság helyesen döntött, amikor elutasította a Közgép kifogásait.