Ősszel megszűnik a Germanwings

Ősztől megszűnik a Germanwings márkanév, bár állítólag a tulajdonos Lufthansa már a márciusi légikatasztrófa előtt tervbe vette ezt.





A Tesla lecsap a szigetországra

Azok, akik szerint a Tesla megtorpant, és az S modell sikere után már csak apróbbakra futja, nagyot tévednek. A minap bemutatott, családra szabott energiatároló rendszer mellett a legjelentősebb hír a cég háza tájáról, hogy a Tesla beveszi Japánt.





Rákkeltők lehetnek egyes pizzásdobozok

Lehet, hogy több pizzériának is le kell cserélnie a dobozait, miután rákkeltőnek minősítettek olyan vegyületeket amerikai vizsgálatok alapján, amelyek egyes pizzásdobozokban is megtalálhatók.







Jobban sikerült a Richter első negyedéve, mint várták

Az elemzői várakozásoknál lényegesen jobb első negyedévi eredményről számolt be a Richter szerdán. A gyógyszergyár nettó nyeresége 61 százalékkal nőtt 2014 első három hónapjához képest, miközben az árbevétele 0,7 százalékkal mérséklődött.



Nem jött a kínai pénz, csődben a szolnoki napelemgyár

Csődeljárás indult a szolnoki Agulhas-Solar (A. Solar) Kft. napelemgyárral szemben, miután nem érkezett meg a cég további működéséhez remélt kínai tőkebefektetés, a szolnoki ipari park pedig felszámolási eljárást kezdeményezett a vállalkozás ellen az elmaradt bérleti díjak miatt.