Jelentősen visszaesett a Richter profitja
 

Jelentősen visszaesett a Richter profitja

2014 első negyedévében a gyógyszergyártó árbevétele 3,1 százalékkal, nyeresége viszont 51 százalékkal csökkent a gyorsjelentés szerint. De még így is felülmúlták a számok az elemzői várakozásokat.

MTI MTI



Több száz Office Depot húzza le a rolót
 

Több száz Office Depot húzza le a rolót

Legalább 400 áruház bezárásáról döntött az Office Depot az Egyesült Államokban. A főként irodaszereket forgalmazó amerikai cégnél a bezárásokat azzal indokolták, hogy a vásárlók egyre inkább a neten, drogériákban, illetve a nem specializált áruházláncoknál költik el irodaszerre szánt dollárjaikat.

hvg.hu hvg.hu

Fejtágítót tartanak a trafikosoknak
 

Fejtágítót tartanak a trafikosoknak

Országos képzést tart a dohánykoncesszióra jogosultak számára a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (ND Zrt.) több hatósággal együttműködve.

MTI MTI



Télen is lehet minden nap Debrecenből Londonba repülni
 

Télen is lehet minden nap Debrecenből Londonba repülni

Bemutatták kedden a Wizz Air október végétől érvényes téli menetrendjét. Az év utolsó részében sem csökkentik a Debrecen és London közötti járatok számát, így minden nap lehet majd a brit fővárosba repülni Hajdú-Biharból – írja a Dehir.hu. Az eindhoveni járat is megmarad.

hvg.hu hvg.hu

Mindenkit lenyom az Air Serbia
 

Mindenkit lenyom az Air Serbia

Az idei első negyedévi utasszámot figyelembe véve a szerbiai Air Serbia letaszította a trón tetejéről a horvát Croatia Airlinest a volt jugoszláv tagköztársaságok légitársaságai sorában. A szerbiai légitársaság 2014 első három hónapjában 66 százalékkal több utast szállított, mint egy évvel korábban.

hvg.hu hvg.hu






5 meglepő dolog, amitől megjön a nők önbizalma
 

5 meglepő dolog, amitől megjön a nők önbizalma

Mi a köti össze az IMF vezérigazgatóját, a hadiipari multi vezetőjét, a tábornokot, a kosarassztárt és a világhírű agykutatót? Valamennyien sikeres nők, akik pályafutásuk során megtanulták, hogyan fejlesszék az önbizalmukat, ami átsegíti őket karrierjük nehéz pillanatain.

hvg.hu hvg.hu

Bezár a Michelin budapesti gyára
 

Bezár a Michelin budapesti gyára

Kedden a Michelin bejelentette magyarországi, budapesti teherabroncsgyártásának 2015-re tervezett leállítását. A nyíregyházi gyár marad.

hvg.hu hvg.hu




Letörheti a Wizz Air is a német fapadosok árait
 

Letörheti a Wizz Air is a német fapadosok árait

Emelkedtek a márciusig eltelt 12 hónapban a diszkont légitársaságok jegyárai Németországban, de az erősödő konkurencia miatt az árak negatív korrekciójára lehet számítani - tájékoztatta hétfőn Andreas Schütz, a német DLR szövetségi repülési kutatóintézet szóvivője a dpa hírügynökséget. A német társaságok pozícióját a Wizz Air is fenyegeti a kutatóintézet szerint.

MTI MTI