Ha nem vigyáz, csak perben nyerheti ki pénzét a legtutibbnak látszó üzletből is

Építési vállalkozó és a barátja megkérte, építsen neki egy házat, nyaralót, bármit. A legfontosabb, hogy bármekkora barátok is, írják le a szerződést, mert ha nem tartják be a kötelező formai előírásokat, úgy a "barát" nem köteles fizetni, ha nem akar, a szóbeli megállapodás ugyanis semmis és csak hosszas pereskedés után juthat a pénzéhez.



A cégtulajdonos is üdülhet SZÉP kártyával

A cafetéria – választható elemekből álló juttatási csomag – önmagában nem adójogi fogalom, ezért többféle jogviszonyban adható, a munkavállaló mellett kaphatja akár a cég tulajdonosa is, de egy adóellenőrzés esetén szükséges lehet bizonyítani, hogy a juttatást a magánszemély nem a tevékenysége ellenértékeként kapta.






A multik bírságáról van rendes nyilvántartás, az itthoni boltláncokéról nincs

Négy év alatt százmilliókat fizettek ki a nemzetközi áruházláncok bírságokra, míg itthoni versenytársaik ennek jóval kevesebb büntetést kaptak. A hivatalok szerint ennek csak cégjogi okai vannak – írja a hétfői Népszabadság. Azt nem tudni, melyik céghez hányszor szálltak ki a fogyasztóvédők, ráadásul csak a multik büntetéséről van pontos nyilvántartás, a magyar áruházláncokéról nincs.


Eladják a pécsi buszok egy részét

Hamarosan eladásra kínálják a Pécsi Közlekedési Zrt. 40 buszát, amelyeket eddig a felszámolási eljárás alatt álló cégtől a városi tömegközlekedést jelenleg ellátó Tüke Busz Zrt. bérelt – írja a hétfői Magyar Nemzet.





Csalók akadtak fenn a NAV hálóján

Ha papíron Romániából Horvátországba visz árut, ne forintról szóljon a számla, ne Miskolc legyen az autó célállomása, és tudjon mit mondani, ha megállítják ellenőrzésen - ezeket a léceket is leverte pár trükköző vállalkozó.



Megnyílt a repülési főszezon Sármelléken

Megnyílt az idei repülési főszezon a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton szombaton a Lufthansa Regional Frankfurtból érkező Canadair Jet repülőgépének landolásával, amelynek fedélzetén 77 utas érkezett Magyarországra.


Vasárnapi boltzár: üdvözlik a korán nyitást a kereskedők

Módosító javaslatban kezdeményezik, hogy vasárnap ne 6-tól, hanem fél 5-től nyithassanak a boltok, hogy a korán munkába igyekvők is vásárolni tudjanak. Az OKSZ üdvözli a módosítást, de úgy találják, hogy lenne még mit javítani a szabályozáson.


Az Amazon-vezér is beszáll az űrbizniszbe

A SpaceX alapító Elon Musk, és a Virgin Galactic tulajdonos Richard Branson mellé Jeff Bezos, Amazon vezérigazgató is csatlakozik, akinek Blue Origin nevű cége a tervek szerint már idén turistákat szállíthat majd az űrbe.


Villámvideó: Orbán Viktor egyetlen mozdulattal szétver egy kókuszdiót

Az Apollo Tyres avatójáról töltöttek föl videót Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalára pénteken. Az avatón ázsiai hagyományoknak megfelelően Orbán és Onkar Kanwar is kőhöz vágott egy-egy kókuszdiót. A kormányfő egyetlen jól cézott mozdulattal szinte szétrobbantotta a csonthéjast.


Pörögnek a mozgóbuszból működő kisvállalkozások

Legalábbis Ausztráliában nagyon mennek a négy kerékre ültetett mobilbizniszek, fodrásztól a cápakiállításig mindent betuszkolnak egy buszba, de jellemzően inkább szolgáltatásban utaznak, mint kereskedelemben. Magyarországon is találtunk példát a jelenségre.


Adj annyi kávét, amennyit csak akarnak – 20 dolog, amit minden menedzsernek tudnia kell

Az üzlet soha nem marad sokáig egy helyben, a változás állandó és elkerülhetetlen, és mindig meg kell vizsgálni minden egyes lépést. Kitalálni és újra kitalálni, soha nem hagyhatod abba, ha nem sikerült, ismételj. Egy cégvezetőnek is első a család, az alkalmazottak pedig a cég jelenét és jövőjét jelentik, ezért ösztönözni és támogatni kell őket. Jótanácsok egy cégvezetőtől menedzsereknek.