Javult márciusban a Germanwings teljesítménye
Bár a Lufthansa csoport utasszáma összességében csökkent, a sztrájk sújtotta anyacég és a katasztrófa sújtotta Germanwings is több utast szállított, mint tavaly márciusban.
Bár a Lufthansa csoport utasszáma összességében csökkent, a sztrájk sújtotta anyacég és a katasztrófa sújtotta Germanwings is több utast szállított, mint tavaly márciusban.
MTI
Egymilliárd forintot költött az adófizetők pénzéből az állami tulajdonú Eximbank arra, hogy az igényei szerint átalakítsa Budapest egyik legpatinásabb irodaházát, a Lánchíd Palotát, mégsem költözik oda – írja az e heti HVG.
HVG
Kiből lesz a jó vezető? Ki az, aki elbírja majd az extra felelősséget, aki képes vezetni és döntéseket hozni egy csapat vagy projekt irányításakor?
hvg.hu
Annyi munkával és felelősséggel járt volna az állás, mint egy középvezetői pozíció, mégis egy gyorséttermi lánc kezdőfizetését kínálták érte – ez már-már tipikus panasz az álláshirdetésekre jelentkezők részéről. De másban is úgy érzik, emberszámba sem nagyon veszik őket, pedig a leendő munkahely az állásinterjún mutatja meg magát annak, akitől később azt reméli, profitot termel neki. A kölcsönösség a munka világában is alapelv, ha a munkáltató nagyon jó embert akar egy pozícióra, akkor magát és a cégét is el kell tudni adnia a kiválasztottnak.
Molnár Barbara
Boldoggá akarja tenni dolgozóit egy amerikai startup vezetője, aki egy tanulmány hatására saját milliós béréből fizetésemelést adott alkalmazottainak. Az elemzés azt állítja, minél többet keresnek a dolgozók, annál jobban érzik magukat. A cégvezér nem aggódik, a kevesebből is fog jönni a hónap végén.
hvg.hu
A tíz legalacsonyabb fizetést nyújtó állás közül mindössze három volt olyan, amely elérte vagy meghaladta az országos átlagkeresetnél kimutatott 3,4 százalékos emelkedést. A kádárok és a bognárok fizetése pedig drasztikusan, 80 ezer forinttal csökkent. Mutatjuk, milyen vállalkozásokat nem nagy biznisz indítani.
hvg.hu
Április elejére ígérte a kormány a kórházi adósságkonszolidáció elindulását, de még nincs jele a változásnak, ezért levelet írt a miniszterelnöknek a kórházi beszállítókat képviselő két legnagyobb érdekképviselet. Az adósságrendezés mellett kérik, hogy a beszállítók az OEP útján is érvényesíthessék kintlévőségeiket, és hogy az állami intézményekbe is engedjék be a magánfinanszírozást.
MTI
MTI
hvg.hu
Idén az első negyedévben az egy évvel korábbi állapothoz képest csökkent a felszámolások és a kényszertörlések száma, illetve több vállalkozás fizette ki határidőben számláit. A magyar gazdaság szereplői azonban nem dőlhetnek hátra, mert éves szinten továbbra is magas és növekvő Bisnode Bedőlési Index jellemzi a magyar gazdaságot. 2014 első negyedévében még 2,53 százalék volt az index értéke, mára azonban felkúszott közel 3 százalékra (2,99 százalék).
hvg.hu
Nem klasszikus értelemben vett brókerbotrány a karcagi, viszont ez is jó nagy: volt, aki több tíz-, volt, aki több százmilliót adott a cégnek. A társaság devizázott, de nem volt engedélye, és a piacinál jóval nagyobb kamatokat ígért, így a fél város az ügyfele lett. Az ügyvezető Karcagon nagy tiszteletben állt, most nem találják sem őt, sem a családját.
hvg.hu
Ki vette meg 1998-ban a Modern Media nevű veszteséges céget a Száraz testvérektől? Hát Josip Tot, legalábbis papíron.
hvg.hu
Idén sem fizet osztalékot a Magyar Telekom, hasonlóan a tavalyi évhez, a távközlési társaság 2014. évi teljes nyeresége eredménytartalékba kerül, erről döntött a cég szerdai éves rendes közgyűlése.
MTI
Ha Bermudán vannak bejegyezve, de átláthatóak, a magyar szabályok szerint akkor is átláthatatlanok, ezért nem indulhatnak közpénzt is tartalmazó pályázatokon.
hvg.hu
Fogyasztóként szeretjük azt gondolni magukról, hogy racionálisak, megfontoltak, talán még tévedhetetlenek is vagyunk, és nem reklámok hatására hozzuk meg vásárlási döntéseinket. Valóban így működik a világ? Képes lehet egy márka úgy értéket közvetíteni, hogy közben érzelmileg is hat a „racionális fogyasztóra”? Fodor Tamás, Off-beat! Roar concepts ügynökség vezetője szerint a válasz egyértelmű igen.
HVG Konferencia
Pár kattintás, aztán már csak az asztalossal kell megegyezni néhány apróságban és a gyártás idejében, s hamarosan kész a vadonatúj, egyedi dizájnbútor. Nem, nem Amerikában, hanem itthon, nem, nem horror áron, ellenkezőleg egy csomó költséget meg sem kell fizetni. Ezt ígéri a Hungexpo Otthon Design kiállításán ma induló Download Design projekt, amihez fogható Magyarországon még nem volt.
hvg.hu
Semmi sem igaz abból a hírből, miszerint a NAV hárommilliós bírságot szabott ki egy idős nőre, aki a házi készítésű sütijeit árulja a Nyugati téren.
hvg.hu
Durva szakmai hibák, gyanús portfolió, nem egyeztetett kiugróan magas kockázat – ezt találták egy magyar befektető svájci pénzügyi szolgáltatónál kötött szerződésében, illetve portfoliójában. A befektető végül hazahozta pénzét, de ez drága kalandtúra volt, és az is kiderült, hogy önmagában az nem jelent garanciát, ha egy szolgáltatónak Zürichban van irodája.
hvg.hu
Állami segélyt ad a román kormány a CN Hunedoara energetikai központnak, amely szénkitermeléssel és energiatermeléssel foglalkozik. Más mellett az állami cégnél tervezett szerkezeti átalakítások képezték az egyik okát annak, hogy Románia februárban nem állapodott meg a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a jelenleg még érvényben lévő hitelmegállapodás folytatásának feltételeiről.
MTI
Holnapig kell megkapnia minden munkáltatónak a munkavállalóitól a lakáscafeteria adómentességéhez szükséges dokumentumokat.
hvg.hu
Alig pár évig működött, de a maga nemében a világ egyik legkülönlegesebb troliüzemének számított egy kelet-moldovai falu, Solonceni trolivonala. Még 3 kilométeres sem volt, egyetlen jármű ingázott a házak és a tőlük viszonylag messze lévő tejgyár között. A Ruba blog szerzője nézett utána, meddig is működött a falusi troli, és milyen emlékek maradtak utána az egykori nyomvonalon.
hvg.hu
Ami ma extravagancia, az holnap maga a hétköznapiság. Pláne, ha designról, és még inkább, ha divatról van szó. Akkor is ez a törvényszerű, ha a portékát nyomtatjuk? Az biztos, hogy beléptünk a nyomtatott cipők korszakába.
hvg.hu