Tegnap bemutatkoztak a Design Terminál mentorprogramjából kikerülő gyors növekedési potenciállal bíró cégek, amelyek már korábban is bizonyítottak külföldi piacokon is, de a közeljövőben intenzív nemzetközi terjeszkedést terveznek.
Nem tud a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (Elmű) és az Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. arról, hogy az állam részesedést kívánna szerezni a társaságcsoportban.
Új gyártócsarnok, bővülő kapacitás, munkaerőfelvétel a Cornexinél. A régen szebb napokat is látott, majd mostanra újraépült cég nagy terveket sző a műzlipiacokon.
A megmozdulásra azt követően került sor, hogy február 10-én már tartottak a dolgozók egy egyórás figyelmeztető sztrájkot a Pick Zrt. által előírt drasztikus teljesítménynövelés miatt.
A magyarországi piacon sikeres évet zárt a Telekom tavaly, távközlési szolgáltatási bevételei nőttek és az üzleti eredménye is magasabb lett az előző évinél.
A kockázati tőkebefektetők válasza sokszor lelombozó, hiszen „ötlete mindenkinek van”, egy ötletből sikeres vállalkozást csinálni már komoly háttértudás és megfelelő szakmai támogatás eredménye. Az ehhez szükséges tudás megszerzésében segíthet a DBH SeedStar startup inkubátor és a LEWIS PR közös kezdeményezése, a Seed Star Battle startup verseny, amelyben olyan szakemberekkel ismerkedhetnek meg a résztvevők, akik segíthetnek az ötletük vagy termékük fejlesztésében, piacra lépésében. A verseny nyereményei között 1 millió forint értékű mentor program, PR szolgáltatás és prágai régiós startup workshopon történő bemutatkozási lehetőség is szerepel.
Az orosz elnök budapesti látogatásán kompromisszumos javaslatot tett a magyar agrárkivitelt érzékenyen érintő orosz ellenlépések enyhítésére – értesült a Figyelő. Forrásaik szerint az esetleges kétoldalú intézkedések nagy része személyre szóló, és nem kerül a nyilvánosság elé. Közben óriási üzlet lett az orosz embergót kijátszva exportálni.
Az Európai Bizottság (EB) az idén minden tagállamra kiterjedően vizsgálja a feltételes adómegállapítást és az előzetes ármegállapítást, a vizsgálat több száz magyar céget érinthet - hívja fel a figyelmet a Mazars könyvvizsgáló-tanácsadó társaság.
A Magyar Telekom Nyrt. 1,54 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el 2014 negyedik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 253 millió forinttal. A negyedéves profit elmarad az elemzők által várt 2,6 milliárd forinttól.
A Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt., valamint a DHJ Építő Építőipari és Szolgáltató Kft. által alkotott Tokaj Konzorcium nyerte a Bodrogkeresztúri hulladékkezelő telep megépítését - az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A Magyar Telekom Nyrt. igazgatósága azt javasolja a közgyűlésnek, hogy a társaság ne fizessen osztalékot a 2014. évi eredmény után - közölte a távközlési társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A Magyar Telekom mintegy 42 millió euróért, azaz körülbelül 13 milliárd forintért megvásárolja a GTS Hungary alternatív infokommunikációs szolgáltatót a Deutsche Telekomtól – közölte szerdán a magyar Telekom-leány, amelynek igazgatósága jóváhagyta a vásárlásról szóló döntést.