Ezekhez a cégekhez dőlni fog a pénz
Akár 300 milliárd forint EU-s támogatást is kaphat a turizmus 2015-20 között. A pályázati kiírások nyáron már megjelenhetnek.
Akár 300 milliárd forint EU-s támogatást is kaphat a turizmus 2015-20 között. A pályázati kiírások nyáron már megjelenhetnek.
hvg.hu
Első alkalommal március 11-től kell kockázati biztosítékot nyújtaniuk az erre kötelezett, kockázatos termékeket fuvarozó vállalkozásoknak. Ellenben azok a vállalkozások, amelyek szerepelnek a NAV köztartozásmentes adózói adatbázisában, mentesülnek a kockázati biztosíték fizetésének kötelezettsége alól - egyebek mellett ezt tartalmazzák az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerrel összefüggő jogszabályok, amelyek vasárnap lépnek hatályba.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Több mint 100 termelővel kötött szerződést pénteken a fűszerkereskedelemmel foglalkozó Kotányi Hungária Kft. Mórahalmon.
MTI
Baklövésnek nevezte a vasárnapi és az éjszakai nyitva tartás korlátozását a Manna-Roni cégcsoport képviselője. Boltok bezárására és elbocsátásokra kényszerülhet a cégcsoport, illetve majdnem félmilliárdos bevételkiesést jelenthet a március 15-én életbe lépő törvény.
hvg.hu
Parkolóbüntetésnek álcázta szórólapjait egy reklámügynökség, amelyeket több budapesti helyszínen helyezetek el az autók ablaktörlője alatt. A reakciók – ahogy az várható volt – elég vegyesek voltak.
hvg.hu
1,7 millió eurós befektetéssel új oktatóközpont épül Szentgotthárdon. A központ az Opel munkaerő-utánpótlását biztosítja, és támogatja a duális képzést.
MTI
Jogsértően reklámozta a Labornite Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a Qlarivia csökkentett deutériumtartalmú tisztított ivóvízet azzal, hogy a terméket gyógyhatására vonatkozó állításokkal népszerűsítette. A jogsértésért 1,5 millió forint bírságot szabott ki, és megtiltotta a jogsértő magatartás folytatását a Gazdasági Versenyhivatal – közölte a hatóság pénteken.
MTI
Az osztrák Erste Group bankcsoport 42 millió euró nyereséggel zárta a tavalyi negyedik negyedévet az előzetes adatai szerint, pedig 2013 negyedik negyedévében még 370,3 millió eurós vesztesége volt.
MTI
A vasárnapi nyitva tartás korlátozásának március 15-i bevezetése után is nyitva tartanak majd a plázák Veszprémben, Sopronban, Pécsen és Szombathelyen, egy zalaegerszegi kiskereskedelmi központ viszont zárva lesz majd a hét utolsó napján.
hvg.hu
Az utolsó szög is elkelt a szegedi Baumax áruházban, és a bejáratra kiírták, hogy „nem folytatnak kereskedelmi tevékenységet" – írja a Délmagyarország. Már csak a berendezést lehet megvenni, akinek kellenek a polcok, viheti. Bútoráruház lesz a Baumax helyén, de nem tudni, mikor nyitják meg.
hvg.hu
Az osztrák Raiffeisen úgy döntött, hogy bezár több bankfiókot Oroszország távol-keleti vidékén a hatékonyság növelés érdekében. A bank szerint a döntés a térség hat nagyvárosában 7 fiókok érint, amelyek kevés bevételt hoztak, és nem várható, hogy a közeljövőben javulna a helyzet ezen a téren.
MTI
Sokkal több dolgozót regisztrált a NAV tavaly az egyszerűsített foglalkoztatás területén és a bírságok összege is jelentősen emelkedett a vizsgálatok megnövekedett száma miatt – írta a napi.hu.
hvg.hu
Sokéves lemaradását hozta be a Magyar Posta az elektronikus ügyintézés területén, ugyanis uniós forrásokból mintegy féléves csúszással, de lezárult a 3,2 milliárd forintos úgynevezett hibrid levél projekt, így az állami vállalat már képes az elektronikus iratból hiteles papír alapú iratot készíteni és borítékolni – írta a Világgazdaság.
hvg.hu
Egy olyan magyar cég teszi rendbe a hazai piacon tevékenykedő multik többségének szoftvergazdálkodását, amely annyira innovatív megoldással dolgozik, hogy nemzetközi viszonylatban is csak néhány konkurenssel kell számolnia. A cég most 430 millió forintos tőkebefektetéssel nemzetközi terjeszkedésbe kezd.
hvg.hu
Egymilliárd forint élelmiszerlánc-felügyeleti díjat nem fizetett be több vállalat, igaz, a cégek többsége befizette a sarcot. A Nébih igyekszik behajtani a tartozást.
hvg.hu
Az ExxonMobil amerikai olajcég úgy becsüli, hogy akár egymilliárd dolláros veszteség is érhette a Rosznyefty orosz olajvállalattal közös projektjeinek leállítása miatt 2014 végéig.
MTI
Harmincötmillió eurós tőkeemeléssel 53 százalékos tulajdonrészhez jut a Magyarországon is működő Euronews hírtelevízióban az egyiptomi Naguib Sawiris egyik vállalata - közölte a csatorna.
MTI
Egyetlen pedálrúgásnyira vagyunk attól, hogy amerikai és holland cruiserek, szíjhajtású city bike-ok és elektromotoros rásegítésű mountain bike-ok lepjék el a (kerékpár)útjainkat. És ennyi a távolság attól is, hogy egy magyar manufaktúra apró, de lényeges hozzáadott értékkel valóban lehetővé tegye: a szívünkbe lopja magát a Bubi. Honnan tudjuk ezt? Benéztünk a Bringaexpóra.
Kezdeményezte a Platinium Pénzügyi Szolgáltatóház Zrt. felszámolását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – jelentette a napi.hu.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Netpincér felvásárlása után piacvezető pozícióba kerülő német Foodpanda brutálisan megemelte a szerződött éttermek által fizetendő jutalékot, amit több piaci szereplő szerint is fenntarthatatlan. A Foodpanda magyar leányvállalatát szeptember óta Csepel fideszes önkormányzati képviselője vezeti, aki a szolgáltatások színvonalának emelésével magyarázza az emelést.
hvg.hu