Örülhetnek a ciprusi bankszámla-tulajdonosok

Több száz magyar cég örülhet a ciprusi pénzügyminisztérium egyik legújabb rendeletének, amely újra kereskedelmi banki hatáskörbe helyezi a nagyobb összegű külföldi átutalások engedélyezését – hívja fel a figyelmet a Baker Tilly Hungária. A nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló cég szerint ez lehet az első biztató lépés abban a folyamatban, amelynek a végén – várhatón már idén tavasszal – feloldják a két évvel ezelőtt életbe léptetett pénzforgalmi korlátozásokat.



A fuvarozók kérik, Orbán tiltakozzon Merkelnél

A magyar fuvarozók levélben fordultak a Miniszterelnökséget vezető Lázár Jánoshoz, hogy tiltakozzanak az őket hátrányosan érintő új német szabályozás ellen, mely szerint minden Németországban dolgozó munkavállaló után a német minimálbért kell kifizetni. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete szerint a német rendelkezés versenykorlátozó és ellentétes az uniós joggal is. A fuvarozók Orbán Viktor kormányfőt pedig arra kérik, a februári Merkel-látogatás apropóján fejezze ki tiltakozását a jelenlegi szabályozás ellenében.






A pénzügyi állásra jelentkezők háromnegyede ferdít

A jelölt több nyelven folyékonyan beszél, igazi csapatjátékos, mindig betartja a határidőket, jól tűri a stresszt, és szakmai pályafutása tökéletes. Az ilyen önéletrajzok egy része hazugság, tudja ezt az is, aki írja, és az is, aki kapja. A pályázók gyakran alapvető tényeket is elferdítenek, de a cégek jelentős része így is benne van a játékban.


Bedurrantotta a csodafegyvert a Spar

Újpest frekventált helyén nyílt meg a Spar franchise hálózat legújabb egysége, és egyben a partnerprogram referenciaüzlete. A cég a franchise üzletek számának megduplázását tervezi idén.


Tanulmány: 2008 óta csak sorvad a magyar médiapiac

Bemutatták a magyar médiapiacot elemző tanulmányt, amelyet az E&Y tanácsadó cég készített a Magyar Reklámszövetség megbízásából. Kiderült: több mint ezer médiaszolgáltató működik az országban, de a bevételek 90 százalékát 100 médiaszolgáltató adja. Utóbbi cégek bevétele 15 százalékkal esett vissza az elmúlt években.


Így hódították meg Rómát a magyar biciklisfutárok

A Hajtás Pajtás mintájára néhány magyar exfutár létrehozta az első biciklis futárcéget Rómában. A hatás az itthonihoz hasonló: már nemcsak a polgármester jár biciklivel, de Giorgio Armani is a minden évben új mezben száguldozó futárok szolgáltatásait veszi igénybe. Az olaszoknak a pontosság is imponál, de előfordul, hogy odaadják a biciklis futárnak a lakáskulcsot is, hogy menjen be, és találja meg valahogy az otthon felejtett mobilt.


Vitorláskikötőt vett Orbán Ráhel férje és üzlettársai

Tiborcz István cége vette meg tavaly karácsony előtt a keszthelyi kikötőt üzemeltető céget, valamint több kikötői ingatlant. Tiborcz vállalkozása mellett 5 másik cég is tulajdonossá vált. Az ingatlanokat 330 millió, a céget 7 millió forintért vették meg, és vállalták az üzemeltető 23 milliós adósságának törlesztését is. Orbán Viktor vejének cége tavaly nyáron nyert el egy közbeszerzést Keszthelyen.


Ez a cég világ összes szállodását lenyomja

A Barclay's előrejelzése szerint a foglalások számát tekintve az Airbnb hamarosan lehagyhatja a világ legnagyobb szállodaláncait. A szállásközvetítő oldal piaci értéke már most több, mint a legnagyobb szektorbeli cégeké.


Nem tolonganak a régi Meki helyéért Pécsett

Egy pályázó jelentkezett a január 16-i határidőig az első pécsi McDonald’s helyének bérleti jogáért – így értesült a PécsMa.hu. A hírportál szerint egy belvárosi bisztróhoz köthető cégről van szó.



Hamis diagnózis a magyar innovációról?

A magyar szabadalmak csökkenő számából, Pintz György, európai szabadalmi ügyvivő azt vezette le, hogy a magyar innováció védelme a végét járja, ezzel szemben a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának sajtófőnöke szerint ez így, ebben a formában nem igaz.


Háborúban születnek a legjövedelmezőbb startupok

Izraelben a hadiipari szektor a K+F motorja: az elitalakulatok katonái, a hadsereg műszaki szakemberei közül kerülnek ki azok a startupperek, akiknek köszönhetően az ország a világ egyik legnagyobb fegyverexportőre. A harcászat Szilícium-völgyében születnek a Vaskupola rakétaegységei vagy a fő exportterméknek számító drónok.




Nyolcszor akkora napelemadót fizetünk, mint a franciák

Míg Franciaországban úgy számolnak, hogy 4,5, Belgiumban pedig 7,5 euró cent fedezi a napelemek újrahasznosításának költségét, nálunk ugyanezért 35,6 centet fizettet a minisztérium. A magyarnál egyelőre csak a bolgárok húztak nagyobbat, ott egyenesen 1 eurós sarcot dobtak a termékre.