A tipikus akaphelyzet: egy betéti társaság beltagja és egyúttal üzletvezetője köz- és magántartozást halmoz fel. A probléma megoldását egy „ravasz” jogi eljárásban látja, amelyet „segítőkész” szolgáltatók ajánlanak számára. Az ajánlat szerint az egyik szomszédos ország polgárai adott díj ellenében megszabadítják terhessé vált jogi státuszaitól, nevezetesen beltagságától és üzletvezetői állapotától. Manapság főként kis és középvállalkozókat - szorult helyzetüket kihasználva – keresnek meg ilyen ajánlatokkal, s a törvény által igen súlyos szankciókkal fenyegetett bűncselekmények elkövetésébe. A jogszabályi háttér ismertetésével hívjuk fel a figyelmet az ilyen ügyeletek veszélyeire.
Valamennyi társas vállalkozás üzletrésze, vagyoni betéte - jogszabály vagy szerződés ellenkező rendelkezése hiányában - forgalomképes, így átruházható. Az átruházás esetén az átruházónak a tagsági jogviszonyból eredő jogai és kötelezettségei az üzletrész megszerzőjére szállnak át. Az átruházásához írásbeli szerződést kell kötni.
Marosi Andrea