szerző:
Szlavkovics Rita
Tetszett a cikk?

Nem a vádiratban szereplő ügyletek, hanem a 2008-as válságot követő kormányzati politika tett be a szegedi építőipari cégnek, legalábbis ezt hangoztatta a szerdai bírósági tárgyaláson a csődbűntettel gyanúsított egyik vállalkozó. A három vádlott ártatlannak vallotta magát, védőik az ügyészségi vád törvényességét is kétségbe vonták, az ügyész azonban fenntartotta a vádpontokat.

Az M43-as autópályát építő vállalkozók 2010-ben akár a sztráda alapjához feltöltött homokot is készek voltak elhordani, ha nem fizetik ki számukra a fővállalkozók járandóságukat. A beruházó konzorcium egyik tagja, a Szeviép több száz millió forinttal tartozott az építkezésre szerződött alvállalkozóknak.

2010 áprilisában a Szeviép fizetésképtelen lett, júniusban csődöt jelentettek, majd miután a csődegyezség nem vezetett eredményre, augusztusban megindult a cég felszámolása. Ezzel párhuzamosan több feljelentést is tettek az érintetteket képviselő ügyvédek, majd Szabó Bálint is, aki a Likvidkontroll Kft.,mint követeléskezelő cég ügyvezetőjeként került kapcsolatba az üggyel 2012-ben. Végül tavaly májusban emelt vádat az ügyészség, majd októberben különösen jelentős mértékű, tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntett miatt indult per a Szegedi Járásbíróságon.

Az ügyészség szerint a cég gazdasági mutatói 2008 óta folyamatosan romlottak, a jelentős vagyonvesztés pedig azért következett be, mert a vádlottak, akik az igazgatóság tagjai voltak, rendszeresen és nagy összegben nyújtottak kölcsönöket részben vagy egészében a társaság tulajdonában levő cégeknek, magánszemélyeknek és sportszervezeteknek. A tárgyalás októberben kezdődött, ekkor az ügyész ismertette a vádat, a szerdai tárgyaláson az elsőrendű vádlott nem tett vallomást, de a másod- és harmadrendű vádlottak elmondták saját álláspontjukat.

A vallomást tevő másod és harmadrendű vádlottak ártatlanságukat hangsúlyozták. A másodrendű vádlott: P. László a pénzügyi döntések előtti kockázatelemzésekre hívta fel a figyelmet, a harmadrendű vádlott, B. Sándor pedig arra emlékeztetett, hogy az ágazatban jelentős szerepet betöltő cégük 2008-ban a válság ellenére is jó kondíciókkal bírt, mivel számos megrendelésük volt, így például az M43-as autópálya beruházást kivitelező konzorcium tagjai is voltak.

B. Sándor szerint a "kormányfőváltás" után az új miniszterelnök (Bajnai Gordon - a szerk.) államadósságot csökkentő programja miatt került nehéz helyzetbe a Szeviép, mivel számukra a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nem utalta el az elvégzett munka ellenértékét, így a Szeviép sem tudta kifizetni az alvállalkozókat.

A harmadrendű vádlott szerint ennek az volt az oka, hogy a központi költségvetésben a többmilliárd forintos összeg az adósságot növelő oldalon jelentkezett volna, elodázva a kifizetést lehetett csökkenteni az adósság állományt. B. Sándor szerint szintén politikai döntés miatt érte kár a céget a romániai beruházásaiknál, mivel Traian Basescu idején az Euróapi Unió függesztette fel a romániai kifizetéseket, így a megrendelő önkormányzatok egyik napról a másikra nem fizettek a cégnek, tehát a harmadrendű vádlott szerint a cég fizetésképtelenségét nem a vádban szereplő kölcsönök idézték elő, hanem más politikai döntések miatt érte kár a Szeviépet.

A Szeviép egykori alvállalkozóit képviselő Szabó Bálint többször tartott sajtótájékoztatót az ügyben, azt hangoztatta, hogy a vádpontokban szereplő kölcsönök részben a szocialista párt kasszájába csurogtak. Többször kiemelte a Biztonsági Üzem Kft-nek adott kölcsönt, amelynek ügyvezetője Ujhelyi István, jelenleg európai parlamenti képviselő egykori sofőrje volt.

A mostani tárgyaláson a vádlottak elmondták, hogy a kft. az M43-as sztráda beruházásánál végzett munkát haszonjárművekkel, a kölcsönt munkával egyenlítette ki. Hogy pontosan miért kölcsön formájában utalt a Szeviép a Biztonsági Üzem Kft. és más cégek, magánszemélyek számlájára pénzt, azt a harmadrendű vádlott, az ügyésznő többszöri kérdésére válaszolva pénzügytechnikai indokokkal magyarázta.

Mindhárom vádlott ügyvédje jelezte, hogy a vád szerintük törvényességi aggályokat vet fel, mivel a fizetésképtelenség időpontjaként 2010. április 18-át jelölte meg, mert ekkor érkezett egy fizetési meghagyás egy gazdasági társaság részéről, de a számla kiegyenlítése júliusban megtörtént, ezért szerintük nem helytálló a fizetésképtelenség időpontjának megjelölése. Az ügyész szerint viszont a csődeljárás a számla kiegyenlítése előtt indult, így továbbra is fenntartja a vádpontokat. A tárgyalás áprilisban folytatódik.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!