Tarolt a Zara és a Bershka
Sok versenytársát maga mögé utasította tavalyi eredményeivel a spanyol Inditex csoport, a világ legnagyobb ruházati áruházlánca, a Zara, a Bershka és egy sor más ismert divatmárka tulajdonosa.
Sok versenytársát maga mögé utasította tavalyi eredményeivel a spanyol Inditex csoport, a világ legnagyobb ruházati áruházlánca, a Zara, a Bershka és egy sor más ismert divatmárka tulajdonosa.
Összesen 455 alkalommal indult végrehajtás szállásadó társaságok ellen az elmúlt évben, s ez a szám 2012-ben vélhetően még nagyobb lesz, hiszen a nem egészen három hónap alatt már 126 esetben kellett ehhez a módszerhez folyamodni. Idén megugorhat a végelszámolások száma is, pedig már tavaly is rekordszámú társaság döntött a roló lehúzása mellett.
Egy veszteséges, önkormányzati piac helyén, üzleti alapon épül, és októberre elkészül a Hegyvidék Központ, amely elsősorban nem bevásárló, hanem szolgáltató funkciókat lát majd el - mondta Pokorni Zoltán a XII. kerület polgármestere a központ bokréta ünnepségén szerdán.
A Zara márka tulajdonosa, a spanyol Inditex tavaly 11 százalékkal növelte nyereségét, idén 10 százalékkal bővíti üzlet hálózatát, célba vette Kínát, ott is az internetes értékesítésben akar nagyot dobni.
A Datsun bevezetését a Renault-Nissan szövetség teljhatalmú vezetője, Carlos Ghosn jelentette be indonéz látogatása alkalmával. A vezérigazgató azt is elmondta, hogy mit terveznek a régi-új márkával.
A Sixt autókölcsönző történelmének legjobb pénzügyi évét zárta 2011-ben. Az előzetes számítások szerint az adózás előtti eredmény 35,8 százalékkal nőtt az előző évhez képest, és ezzel megközelítette a 140 millió eurót.
Az indiai Tata Motors Ltd. (TTM) tulajdonában lévő Jaguar Land Rover (JLR) szerdán bejelentette, hogy luxus gépkocsik kínai gyártására és értékesítésére közös vállalat létesítéséről állapodott meg a Chery Automobile Co. Ltd. autógyárral.
Rekordnyereséggel zárta a múlt évet a legnagyobb cseh exportőr, a Volkswagen-leányvállalat Skoda.
Az Atradius legfrissebb országjelentése szerint idén a szándékosan halasztott szállítói kifizetések leginkább az építőipar, az élelmiszeripar, a kiskereskedelem, illetve az informatika területén működő cégeket érintik.
Bár új tulajdonosa lesz, továbbra is magyar marad a híres retroragasztó, a Tecnokol Rapid. A gyártást azonban a Nyírségbe helyezi át az új tulajdonos Várpalotáról, illetve Budapestről.
A Budapest Bank 2011-ben 9,6 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért, ami mindössze 6 százalékkal marad el a 2010-es adózás utáni eredménytől - mondta Zolnai György, a hitelintézet elnök-vezérigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján.
A Samsung Electronics Hungary az elmúlt évben mintegy 40 ezer hordozható személyi számítógép eladásával 13-14 százalékos részesedést szerzett a magyar lakossági piacon, az idei cél ennek megtartása, kisebb növelése, illetve az üzleti szegmensben is a jelenleginél jobb pozíció elérése.
Átadták az EDF Démász Zrt. többségi tulajdonában álló Zöldforrás Energia Kft. 1200 kilowatt névleges kapacitású biogázerőművét szerdán Szeged határában.
A John Deere csúcsmodelljeibe kerülő, 550 lóerős meghajtott futómű az egyik eredménye annak a három és fél éves, 1,3 milliárd forintos integrált kutatás-fejlesztési projektnek, amelynek kétnapos záró rendezvénye szerdán kezdődött Győrben.
A Schaeffler-csoporthoz tartozó szombathelyi székhelyű Luk Savaria Kft. néhány nappal ezelőtt kezdte meg 2014 végéig tartó, döntően kapacitásbővítő beruházási programjának megvalósítását. Ehhez kapcsolódva 2014 végéig 700 új munkatársat vennének fel.
Több hónap agonizálás után ma már mindkét oldal úgy látja, hogy kútba eshet a tavaly bezárt debreceni húsüzem újraindítása - írta szerdán a Hajdú-bihari Napló.
Olcsón lép tőzsdére a Facebook, a közösségi szájtot az átlagos sikerdíj ötödéért vezetik a parkettre a bankok.
A brit Ascent Resources szerdán bejelentette, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei penészleki gázmezőn úgynevezett terelt fúrásokat kezdtek. Ezzel némileg meghosszabbíthatják a penészleki kitermelést, amíg a szlovéniai Lovászi alatt talált 14 milliárd köbméternyi gáz kitermelését el nem kezdik.
Az üzleti elképzelés mellett a céltudatos és alkalmas menedzsment is kulcsfontosságú a vállalkozások talpra állíthatóságábanLegyen bármilyen jó is az üzleti elképzelés, döntő fontosságú, hogy azt milyen úton, milyen képzettséggel, és a kihívásokra milyen módon reagálva viszi végig egy középvállalat menedzsmentje – állítják a Széchenyi Tőkealap szakemberei.
Az anyacég után az elsősorban kereskedelemmel foglalkozó, szintén székesfehérvári székhelyű Cerbona Trade Kft. ellen is felszámolás kezdődött. A február végi határozat szerint a Fejér Megyei Bíróság a budapesti Etalon-Solvent Felszámoló és Vagyonkezelő Kft.-t bízta meg az eljárás lefolytatásával.