Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az önkormányzati hulladékgazdálkodási társulás egyik vezetője maga a polgármester, a hulladékgazdálkodással megbízott cég felügyelőbizottságának tagjai között pedig két ceglédi fideszes önkormányzati képviselő van, a szemét mégis sokszor napokig áll a konténerekben.
Uniós projektként indult még 2001-ben a térségi hulladékkezelési program Cegléden: a projekt célja az volt, hogy Pest megye és Bács-Kiskun megye néhány nagyvárosában – Cegléd mellett Nagykőrösön, Kecskeméten, Nagykátán, Monoron – és több mint 40 kisebb településen javítsa a lakók életkörülményeit. Az elsöprő siker azonban elmaradt, sőt: Cegléden az elmúlt időszakban többször is akadozott a szemétszállítás – írja az Átlátszó.
A ceglédiek több helyi Facebook-csoportba is rendszeresen töltik fel az általuk készített fotókat, amelyen el nem szállított szeméthegyen és túlterhelt szelektív konténerek láthatók. A térségben a települési hulladék gyűjtése, elszállítása és kezelése az egy évvel ezelőtt megalapított Duna-Tisza Közi Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás feladata, amelynek alelnöke Takáts László, Cegléd fideszes polgármestere.
A hulladék kezelését persze nem maga a társulás végzi, hanem a DTKH Nonprofit Kft. A cég egyik tulajdonosa pedig nem más, mint a ceglédi önkormányzat, felügyelőbizottságában pedig két ceglédi fideszes képviselő is helyet kap. A cég a tavaly évet 48 millió forint adózott nyereséggel zárta, ennek ellenére hónapok óta rendszeresek a panaszok.
Pontosítás |
Cikkünk megjelenését követően - Takáts László polgármester aláírásával – azzal a felszólítással fordult szerkesztőségünkhöz Cegléd város önkormányzata, hogy közöljük: a Duna-Tisza Közi Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulásnak a polgármester nem elnöke, hanem az egyik alelnöke. (Ezt javítottuk is az írásban, illetve ennek megfelelően módosítottuk a címet.) Egyben jelezték, a ceglédi önkormányzatnak a DTKH Nonprofit Kft-ben, 23 másik tag mellett, 0,1%-os tulajdonrésze van. |
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.