szerző:
hvg.hu

Kína bekeményített, folytatódik az Egyesült Államokkal vívott vámháború, ennek újabb frontja, hogy Peking több ezer tonna disznóhús megrendelését is lemondta. Emiatt tovább emelkednek a húsárak nálunk is.

Június elsejével emeli Kína a vámtarifát 25 százalékponttal, és az ázsiai ország egy 3247 tonnás megrendelését is lemondta, amelyet az Egyesült Államokból szállítottak volna az afrikai sertéspestis sújtotta országba – számol be a közvetetten Magyarországon is érezhető döntésekről az agrárszektor.hu.

Peking, válaszul Trump májusi vámemeléseire keményített  be. Ezzel a megemelt vámtételek már elérhetik a 70 százalékot is – a friss vagy hűtött disznóhús esetében mindenképpen. Kína nem először mond le az idén amerikai megrendeléseket, februárban egy 53 tonnás, márciusban egy 999 tonnás, áprilisban pedig egy 214 tonnás árut beszállítását mondta fel. Most pedig a vámemeléssel együtt 3247 tonna rendelését vonta vissza.

A hónap elején írt a hvg.hu arról, hogy jelentősebb sertéshúsdrágulás várható, de a baromfihús ára is felmehet a nyáron. Akkor Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke elmondta, hogy az afrikai sertéspestis miatt Kínában a sertésállomány nagy részét le kellett vágni, a piacról elfogyott a kínai sertés, az ázsiai ország ezt főként az európai piacokról pótolta. Csak azokból az országokból rendelt Kína, ahol a sertéspestis miatt nincs tilalom, így Magyarország nem kedvezményezettje a kínai keresletnek közvetlenül. A hazai felvásárlási árak mégis felfelé kúsztak az uniós piac megélénkülése miatt. Ráadásul, a baromfira is kereslet jelentkezett Kínában a kieső sertés miatt, ez is jól jöhet a hazai termelőknek.

Kína mostani lépése, ami miatt újabb amerikai megrendeléseket kell pótolni Európából, egy újabb „árhullámot” indíthat el. Megkerestük Éder Tamást, hogy vajon mennyivel tolja meg a drágulást Kína újabb döntése. A szakember a drágulás mértékét nem kívánta megbecsülni, de azt nem zárta ki, hogy az egy hónappal ezelőtti körülményeket felülírja Kína újabb, az Egyesült Államokat „szankcionáló” vámtarifa-emelése, így a nyár közepére prognosztizált húsáremelkedés az eddig vártnál is nagyobb mértékű lehet.

Az idei év elejétől már eddig is lassan kúszott fel a sertéshús ára, Kína sertésállományának pusztulásától és az ázsiai ország vámháborújától függetlenül is többet fizetünk a hústermékekért a kötelező béremelések és az energiaárak emelkedése miatt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
2 méteres is lehet a most felfedezett kínai óriásszalamandra

2 méteres is lehet a most felfedezett kínai óriásszalamandra

Borús, esős napunk lesz

Borús, esős napunk lesz

Kitakart lajstromszámú hajóról zavarták meg Karácsony Gergely programbemutatóját

Kitakart lajstromszámú hajóról zavarták meg Karácsony Gergely programbemutatóját

Istenítés-cunami: Irigylik a hívek az Orbánnal szelfiző olaszokat

Istenítés-cunami: Irigylik a hívek az Orbánnal szelfiző olaszokat

Csődbe ment a legrégebbi brit utazási iroda, több százezer utas rekedt külföldön

Csődbe ment a legrégebbi brit utazási iroda, több százezer utas rekedt külföldön

Havas Henrik-ATV csörte a Hit Gyülekezetéről és a Fideszről

Havas Henrik-ATV csörte a Hit Gyülekezetéről és a Fideszről