Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Egy hónap alatt 13 ezerrel csökkent az alkalmazásban állók száma.
Közzétette a friss munkaerőpiaci adatokat a KSH, eszerint tavaly decemberben a legalább öt főt foglalkoztató cégek 2,1597 millió főt alkalmaztak, ami 13 300 fővel kevesebb, mint a novemberi adat.
Ezzel egy május óta tartó pozitív trend fordult meg, a járvány előtti 2,238 milliós csúcsot pedig azóta sem sikerült megközelíteni. A járvány magyarországi megérkezése előtt, 2020 februárjában egyébként 2,2125 millió főt alkalmaztak ezek a vállalkozások.
Itt érdemes megjegyezni, hogy a mostani adat csak a legalább 5 főt foglalkoztatókat nézi, így az ennél kisebb cégeknél nem tudni, mi történik, ám a válságok jellemzően a legkisebbeken ütnek a legnagyobbat.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Dietetikus segítségével vesszük sorra, hogyan segíthet a tojás izmaink gyarapításában, és érdemes-e nyersen fogyasztani.
A Pfizer vezérével folytatott titkos üzenetváltásai miatt.
A vitát a Szociáldemokrata frakció kezdeményezésére szerdán délután tartják.