Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A cég szerint átmeneti készlethiányról van szó.
Skrabski Fruzsina dokumentumfilmes, Novák Katalin korábbi köztársasági elnöki tanácsadója vasárnap egy képet tett közzé a Facebookon az egyik IKEA-áruházból, amelyen a szivárványos STORSTOMMA táska mellett az a felirat szerepel, hogy „utolsó lehetőség, hogy megvásárold”, valamint az, hogy „ezt a terméket már nem gyártjuk”. Ez alapján kedden kapott szárnyra a hír, miszerint a cég megszüntetheti szivárványos bevásárlótáskái forgalmazását.
Mivel az IKEA nemrég a Pride kapcsán azt közölte a HVG-vel, hogy továbbra is erőteljesen támogatják a sokszínűséget, megkérdeztük a céget, hogy mi indolja a döntésüket.
Megkeresésünkre azt közölték, hogy nem tűnik el az áruházaikból a szivárványos táska. Mint írták, az „Utolsó lehetőség, hogy megvásárold – Ezt a terméket már nem gyártjuk”-feliratú tájékoztatást kizárólag a budaörsi IKEA-ban helyezték ki a három budapesti áruház közül. „A STORSTOMMA táskák rendelkezésre álló magyarországi készlete limitált, terveink szerint jövőre folytatják a termék értékesítését” – tették hozzá.
Az IKEA 2023-ban és 2024-ben egyaránt részt vett a Pride-felvonuláson, de korábban saját kampányt is indítottak az elfogadás jegyében A szeretet otthon kezdődik címmel, a szivárványos táskákat pedig itthon 2020 óta árulják.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.