Az exportcégeknek kedvez a jelenlegi gazdasági környezet
 

Az exportcégeknek kedvez a jelenlegi gazdasági környezet

Bár az előzetes KSH adatok alapján valóban csökkenő tendenciát mutat a kivitel bővülése, továbbra is az exporttevékenységet folytató cégek vannak kedvezőbb helyzetben - mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője a cég kisvállalkozásoknak szóló hírlevelében.

MTI MTI

Cafeteria: mi lesz 2011-ben?
 

Cafeteria: mi lesz 2011-ben?

A 2010-es évhez képest jelentősen átalakulnak a béren kívüli juttatások. 2010-ben három csoport volt: az adómentes, a kedvezményes 25 százalékos adózású és a normál adózású. 2011-re a három csoportból egy marad. Megszűnt az internetes utalványok adómentessége, s a normál adózású természetbeni juttatás is megszűnik, ráadásul ez utóbbi 2011-ben ugyanúgy adózik, mint a pénzjövedelem.

unknown unknown


Halványulóban a vállalati eufória
 

Halványulóban a vállalati eufória

Kissé alábbhagyott a globális gazdasági fellendülés tartósságába vetett bizalom a vállalatvezetők körében. Ez derül ki abból a felmérésből, amelyet a Markit kutatóintézet készített a KPMG számára és amelyet a Handelsblatt hétfői száma ismertetett.

MTI MTI

Dávid Ferenc:
 

Dávid Ferenc: "nehéz béralku előtt állunk"

Nehéz bértárgyalások elé néz a munkaadói oldal, ugyanakkor a munkáltatók készek a megállapodásra - mondta Dávid Ferenc, az OÉT munkaadói oldalának soros elnöke, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek.

MTI MTI

Egy vállalat sokat bukhat a nyereményjátékokon
 

Egy vállalat sokat bukhat a nyereményjátékokon

A 90-es években az édesanyák még duplán locsolták az öblítőt egy-egy Coccolino maci reményében. Akkor még a nagyszülők is nekünk gyűjtötték a Pickwick pontokat az eper alakú tea kiöntőért. Ma már nincsenek ilyen emblematikus nyereményjátékok. Vagy vannak, csak nem látjuk őket?

hvg.hu hvg.hu

Németországban dolgozó egyéni vállalkozókat figyelmeztet az ÉVOSZ
 

Németországban dolgozó egyéni vállalkozókat figyelmeztet az ÉVOSZ

Németországban a vámhivatal ellenőrzi a látszat önfoglalkozást, vagyis azt, amikor valaki alkalmazotti munkakört tört be, formálisan egyéni vállalkozóként - erre hívja fel az érintettek figyelmét közleményében az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

MTI MTI

Parlament előtt a nők nyugdíjba vonulásáról szóló törvényjavaslat
 

Parlament előtt a nők nyugdíjba vonulásáról szóló törvényjavaslat

Jövő évtől az életkortól függetlenül az öregségi teljes nyugdíjra lesz jogosult az a nő is, aki legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkezik. A nemzeti erőforrás miniszter pénteken terjesztette az Országgyűlés elé az egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló javaslatát.

MTI MTI

Középpontban a foglalkoztatás bővítése
 

Középpontban a foglalkoztatás bővítése

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) programjában prioritást kap a foglalkoztatás bővítése - mondta Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke vitaindítójában a szövetség tisztújító és a következő négy évre szóló programelfogadó kongresszusán pénteken.

MTI MTI



APEH: a sikamlós ügyekről nem tudhat az ombudsman
 

APEH: a sikamlós ügyekről nem tudhat az ombudsman

Néhány ügyből nem lehet általánosítani - reagált az APEH Szabó Máténak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának arra a véleményére, hogy az adóhivatal revizorai jobban szeretik a kicsi, jól körülhatárolható ügyeket, mint a nagy, de sikamlós problémákat.

MTI MTI




Lejárt a vissza nem térítendő támogatások ideje?
 

Lejárt a vissza nem térítendő támogatások ideje?

A vállalati innováció közösségi forrásból történő finanszírozásával kapcsolatban is elvárás kell, hogy legyen a megtérülés, azt befektetésként és nem támogatásként kell kezelni. A versenyszféra tapasztalatait érdemes átültetni az innováció EU-s vagy hazai állami forrásokból történő finanszírozásánál. A vállalkozások innovációs projektjeit vissza nem térítendő források helyett, visszatérítendő támogatásokkal indokolt finanszírozni.

hvg.hu hvg.hu

Több magyar beszállítója lesz a Tescónak
 

Több magyar beszállítója lesz a Tescónak

Bővíteni kívánja magyar beszállítóinak körét a Tesco Global Áruházak Zrt. a minőségi termékkínálat növelése érdekében - közölte a társaság kereskedelmi igazgatója csütörtökön Pécsett.

MTI MTI

Nőtt a ki nem egyenlített követelések száma
 

Nőtt a ki nem egyenlített követelések száma

Az idén 15 százalékkal nőtt a követeléskezelésre átvett ügyek száma, míg a követelések értéke nem változott - mondta Harka Péter, az Atradius Collections magyarországi fióktelepének vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

MTI MTI

Internet- és étkezési utalvány: mi változik 2011-ben?
 

Internet- és étkezési utalvány: mi változik 2011-ben?

Az átalakuló szabályok és adókulcsok, a kedvezményezett béren kívüli juttatások 16 százalékos kulccsal adóznak majd (ami mindösszesen 19,04 százalék plusz terhet jelent a munkáltatónak), viszont nem változott a kedvezményesen adható juttatás nagysága. Mi változik az étkezési csekknél és az internetutalványnál?

hvg.hu hvg.hu