Kedvezményes osztalék február 5-ig
Február 5-éig tart az egyhamar vissza nem térő alkalom: meghatározott feltételek mellett mindössze 10 százalékos adó ellenében pénz vehető ki a vállalkozásokból.
Február 5-éig tart az egyhamar vissza nem térő alkalom: meghatározott feltételek mellett mindössze 10 százalékos adó ellenében pénz vehető ki a vállalkozásokból.
HVG
Németországi ipari munkások tízezrei tartottak munkabeszüntetéseketszakszervezetük, az IG Metall szervezésében, így tiltakozva a nyugdíjkorhatár 67 éves korra tervezett emelése ellen.
MTI
Az APEH a színlelt szerződések leleplezéséért indított vizsgálatban idáig 116 határozatot hozott, s közel hat milliárd forint bírságot állapított meg a törvénysértő foglalkoztatóknál, írja a Világgazdaság.
unknown
Kormányrendeletet készített elő a Szociális és Munkaügyi Minisztérium a munkavédelmi és munkaügyi szabálysértésekért kiszabható magasabb bírságtételekről a tárca honlapján közölt jogszabálytervezet szerint.
MTI
A január 30-án megjelent összesen 28, 4 milliárdos keretre azok pályázhatnak a legnagyobb sikerrel, akik a beruházást követően legalább 8-15 százalékos árbevételnövekedést vállalnak.
hvg.hu
Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke szerint kevés a 31 milliárd forintos pályázati összeg, túl szigorúak a pályázati feltételek, ugyanakkor az intézményrendszer még nem áll készen az uniós források fogadására.
MTI
A pályzatok meghirdetésével hazánk az uniós tagországok közül az elsők között nyitja meg a 2007-2013 között rendelkezésre álló támogatási forrásokat. Egyes kiírásokat a kormány már január 30-án megjelentet a gazdaságfejlesztés területén.
hvg.hu
Gyakran felmerül a kérdés, hogy miért célszerű egy franchise-hálózatnak nemzetközi fronton is terjeszkednie. Mi a kulcsa az eredményes és költséghatékony piacra lépésnek?
hvg.hu
Rekordszámú, 233 ezer vállalat alakult tavaly Franciaországban - derül ki a francia statisztikai hivatal (INSEE) jelentéséből, amelyet vasárnap ismertetett a Le Journal du Dimanche című újság.
MTI
Már csak három megyében nem született bérmegállapodás; így a pillanatnyi állás szerint ezeken a helyeken várható sztrájk - közölte Valenta György, a Közúti Közlekedési Szakszervezet alelnöke.
MTI
Már több mint 24 milliárd forint adóbevétellel járt ugyanis azoknak az adózóknak a befizetése, akik egy esetleges vagyonosodási vizsgálat helyett az önellenőrzést választották.
MTI
Ha egy dolgozó azért nem jut hozzá a neki járó kiegészítő nyugdíjhoz, mert a járandóságot finanszírozó munkáltatója csődbe ment, az állam nem köteles átvállalni ezt a terhet - mondta ki egy konkrét ügyben hozott ítéletében az Európai Bíróság.
euractiv.hu
Három pályázó, az ingatlanfejlesztő Orco Property Group S.A., aklímatechnikával foglalkozó Genex Zrt., és az energetikai szolgáltatásokat végző RFV Zrt. összesen 76,12 millió forint vissza nem térítendő támogatást kap részvényeinek tőzsdei bevezetéséhez.
MTI
Az egyedileg odaítélt, vissza nem térítendő támogatások szabályait tartalmazza a gazdasági és közlekedési miniszter új rendelete, amely a Magyar Közlönyben jelent meg.
MTI
Nagyszabású megaprojektekel van jelen a magyar piacon Mordechai (Moti) Zisser, az izraeli tulajdonban lévő Plaza Centers elnöke. Nevéhez fűződik a Kerepesi úti lovarda helyén épülő grandiózus Aréna Pláza, a Hajógyári Szigeten létesülő „magyar Las Vegas”. Cége hozta létre 12 éve a Duna Plázát, és épített azután 15 másikat, szerte az országban. Zissert Jeruzsálemben interjúvolta meg a hvg.hu tudósítója.
unknown
Szerencsejátékokkal alapozta meg vagyonát a leggazdagabb bolgár üzletember, akinek cégbirodalma ma már a gazdaság szinte minden területén érdekelt.
unknown
Továbbra is erős negatív várakozások jellemzik a kis- és középvállalkozásokat (kkv) a 2006 negyedik negyedévében mért, a K & H Bank és a GfK Hungária közvélemény-kutató intézet által közösen készített kkv bizalmi index szerint.
MTI
Számlagyárat működtető bűnözői csoportot leplezett le a vám- és pénzügyőrség nyomozószolgálata.
MTI
Egy száz fős magyar vállalatnak akár 600 ezer forintnyi kárt okozhatnak a kéretlen spamek. A spammerek folyamatosan kijátszák a szürőket, ezért célszerű egyszerre több módszerrel is védekezni ellenük.
hvg.hu
Átlépték a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tűréshatárát a piacot elárasztó bóvli pénzügyi ajánlatok. Az ügyfelek azonban mintha inkább hinnének a kétes hitelt ígérőknek, mint a hatóságnak.
unknown