Csodás helyen nyugszik immár a legsikeresebb magyar versenyló – fotó
Lezárták az Overdose hamvait tartalmazó urnát, és az alagi emlékmű talapzatánál helyezték el.
Lezárták az Overdose hamvait tartalmazó urnát, és az alagi emlékmű talapzatánál helyezték el.
Carl Orff elsöprő erejű profán kantátájával startol július 3-án a huszonhatodik Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál.
Az ukrán közmédia vezetője úgy tudja, hogy legfeljebb 200 ezer eurós büntetést kaphatnak azért, mert az idei fesztiválon hosszas vita után végül mégsem indult orosz versenyző.
2016. augusztus 17-én a bedfordshire-i Cardington Sheds repülőtérről indult első útjára az Airlander 10. Egy héttel később, a második útján lezuhant, de idén márciusban ismét felszállt, és ezúttal sikeresen landolt. A fejlesztések jelenleg is tartanak. Íme, 10 érdekesség, amit jó tudni az óriásról, mely talán a jövő repülőgépe lesz.
Dwayne Johnson fiatal fehér geeket, Jack Black pedig egy lányt játszik a közkedvelt Robin Williams-film remake-jében. A filmet ráadásul egy magyar operatőr vette fel.
Kamaszkorában egy gitárral a kezében az ablakon át megszökött a bentlakásos iskolából. Aztán beállt egy párizsi utcazenekarba, majd pedig felfedezték. Azóta nyolc lemezt adott ki. A 43 éves Madeleine Peyroux július 4-én először lép fel Magyarországon, a MomKultban.
A józsefvárosi önkormányzat közbiztonsági társadalmi egyeztető fórumán folytatódik az Auróra bezárásának egyre bonyolultabb sagája.
A két legendás rock and roll-hős egy állatvédő kliphez adta zenéjét és személyiségét.
Új tagokat választott az Oscar-díjakról döntő Amerikai Filmakadémia: a 774 új filmes között ott szerepel hét magyar is.
Hat szám után kénytelen volt levonulni a színpadról a Vad Fruttik, a közönség is gyorsan elrohant biztonságosabb helyre.
Saját halottjának tekinti a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap a héten elhunyt tévést, Nagy Györgyöt. A család azonban nem kér a segítségből.
A Blikk úgy tudja, Demcsák ezt a műsort még leforgatja Andy Vajna csatornájának, mielőtt szeptemberben csatlakozna az ATV stábjához.
Az angol gasztrohős az ifjú új-zélandi popsztárnak, Lorde-nak dobott oda egy laza mondatot. A rajongók meg persze kiszúrták.
"Az Auróra működése során semmilyen törvénysértést nem követett el" - hangzott el az Auróra sajtótájékoztatóján, miután az önkormányzat bezáratta a helyet.
Igazi alkotói csoporttá kovácsolódtak össze az évek alatt a Szellemkép Szabadiskola idén végzett fotográfus hallgatói, akik diplomamunkáikban a gyerekkoruk újra feltérképezéstől a városrekonstrukción át a gyászig sok témát körbejártak. Kiállításuk szerdától látogatható a Fuga Budapesti Építészeti Központban.
Az olasz filmszínész lesz a díszvendég a XXI. Egri Bikavér Ünnepen.
A legutóbbi Euróvíziós Dalfesztivál magyar résztvevője a legnépszerűbb előadó ma a YouTube-on hazánkban, dala még Majkát is letaszította a trónról.
A poptörténelem különleges darabjai az egysnittes videoklipek. Egy ilyet készített az izgalmas folkos gitárpopban utazó hazai Anton Vezuv zenekar, mely idén ősszel feldolgozáslemezt ad ki.
Legalábbis egy volt KDNP-s – jó, rendben, Lukácsi Katalin nem az a tőről metszett Harrach Péter-klón. De úgy tűnt, nagyon bejött neki a voltos koncert.