Ma 40 éves a diszkóhimnusz
1977. július 2-án jelent meg Donna Summer korszakalkotó I Feel Love című dala. Mesélünk róla.
1977. július 2-án jelent meg Donna Summer korszakalkotó I Feel Love című dala. Mesélünk róla.
Hamarosan konténerekbe kerülhet az alga-, moha-, zuzmó- és gombagyűjtemény. Nagy kérdés, mi lesz a gombagénbankkal és az elektronmikroszkóppal, amelyek a mozgatástól tönkremehetnek.
A Szent László Kórház múlt vasárnap átadott, felújított onkológiáján kortárs művészek, például Nádler István, Konok Tamás, Szűts Miklós festményei, Nádas Péter fotói várják a betegeket egy különleges kezdeményezés nyomán.
Vicces vagy sem, az amerikai bulvároldal abból indul ki, hogy a család két nevet is levédetett.
A 94 évesen elhunyt művész játszott az 1975-ben készült Az idők kezdetén és az egy évvel későbbi Fekete gyémántok című filmben is.
Néhány dal erejéig Kispál és a Borzzá változott a zenekar Sopronban.
A zenész-műsorvezető szerint elég a Red Bull Air Race idején az égre nézni, hogy ez kiderüljön.
Idén a szokásosnál is bátrabban kísérleteznek még a legnagyobb nézettségű sorozatok is, így a legjobbak között találunk olyat, amely tökéletes záróévadot hozott, meg vannak azok, amelyek rendesen megdolgoztatták a nézőket. A szerintünk legjobbak között akad formabontó sci-fi, a nyolcvanas évek női pankrációs világában elmerülő komédia, valamint egy nagy visszatérő széria is, amely a tévézés legtalányosabb epizódjával rukkolt elő néhány napja.
A minden idők egyik legnagyobb hatású brit zenekara, a Smiths énekeséről készített mozit augusztus 4-én mutatják be Nagy-Britanniában.
A hvg.hu menni fesztiválok! Szóval igen, ott leszünk, ha nem is az összes, de a legfontosabb hazai nyári szabadtéri rendezvényeken, és elmeséljük, amit látunk.
A buszon egy nőbe kötöttek bele, az aluljáróban pedig megverték a nő segítségére siető férfit. A rendőrség által még mindig keresett támadók éjszakája itt nem ért véget: egy másik nő zaklatása után egy fiatal színésszel is összeverekedtek, egy másik férfit pedig kórházba juttattak.
Érdemes végignézni azt a folyamatot, amely végül a nyolcadik kerületben üzemelő közösségi ház és szórakozóhely ellehetetlenítéséhez vezetett, hiszen abban a magyar szélsőjobb és a kormánypropaganda narratívájának érdekes összefonódása figyelhető meg. Az Auróra üzemeltetői szerint a hatóságok intézkedése feltűnően összehangolt volt.
Mikulás Ferenc az egymilliárd forintért készülő Toldi-rajzfilmsorozat producere, Jankovics Marcell – aki korábban illusztrálta Arany János művét – ötleteivel segíti a munkát.
Vagy ahogy a zongorista mondta: "a legcukibb pillanat a klasszikus zenében".
A késő római kori ezüstkészlet még földben sejtett darabjainak felkutatására komplex régészeti vizsgálat indul. Ám a munkálatokról még a kezdeményező régészt sem értesítették.
Hivatalos tájékoztatás nélkül, bizonytalan időre raktárba költöztetik az akadémia közismert portrékat is tartalmazó képzőművészeti gyűjteményét. A képekkel foglalkozó munkatársak jövő pénteken tartják a finisszázst.
Lezárták az Overdose hamvait tartalmazó urnát, és az alagi emlékmű talapzatánál helyezték el.
Carl Orff elsöprő erejű profán kantátájával startol július 3-án a huszonhatodik Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál.